Mesterházy kéri, hogy fogadják el a lemondását

2014.05.28. 14:26

Az MSZP elnöke azonnali tisztújítást javasol a párt választmányának, vagyis azt kéri, hogy fogadják el a szocialisták szombaton az elnökség lemondását, írta a Nol.hu. Mesterházy Attila azt még nem döntötte el, elindul-e újra a vezetői tisztségért, de biztos benne, hogy lesz más jelölt is az elnöki posztra.

Mesterházy Attila azt fogja javasolni az MSZP szombaton ülésező választmányának, hogy fogadja el az elnökség lemondását, és írjon ki azonnali tisztújítást - mondta a Népszabadságnak a párt elnöke.

A Nol.hu-n megjelent cikk szerint a szocialista elnök arra a kérdésre, miért nem a lemondást választotta a párt országos elnöksége, azt mondta: stratégiai döntés, hogy mikor legyen a tisztújítás, ezért úgy ítélték meg, jobb, ha szombaton mindkét lehetőséget megvitatja a választmány, ugyanis mind a kettő mellett szólnak érvek. Így volt ez a négy évvel ezelőtti választási vereséget követően is, amikor végül előre hozták a kongresszust.

Mesterházy Attila világossá tette, azonnali tisztújítást szeretne, és erre fogja biztatni a választmányt is. Szerinte ez azt üzenné a választóknak, hogy változtatni akarnak. Azt még nem döntötte el, újra indul-e az elnöki posztért, ám abban biztos, hogy ha igen, akkor lesz kihívója.

Nem érti, miért bírálják a nyilvánosság előtt

Az elnökség vállalta a teljes felelősséget a választási eredményért – jelentette ki a pártelnök. Ezért – válaszolta egy kérdésre – nem érti, hogy a XIII. kerületi MSZP-szervezet miért sürgeti állásfoglalásában a felelősség vállalását, szerinte ez megtörtént azzal, hogy mindenki felajánlotta a lemondását. Kitért arra is, helytelenül járnak el azok a politikusok, akik nyilvánosan fogalmazzák meg bírálatukat. "A jövő és a változás üzenetét szerintem nem Lendvai Ildikó és Kovács László hordozza" – idézte Mesterházy Attilát a Nol.hu.

Kovács László egy testületi vezetésére vonatkozó ötletét Mesterházy úgy kommentálta: Kovácsnak egykori pártelnökként ismernie kellene a párt alapszabályát, ám láthatóan nem ismeri. "Csak olyan megoldást szabad választani, ami alapszabályszerű, ez nem ilyen, ezért ebben a formában egészen biztosan nem valósul meg" – fűzte hozzá.

Szerinte sok korábbi vezető politikus háttérbe szorult az elmúlt négy évben, és ma is úgy látja: ez helyes döntés volt, szükséges az MSZP megújításához. Mesterházy Attila szerint megújították a pártot és annak szervezetét az elmúlt években, új politikusgeneráció vezeti az MSZP-t. Úgy folytatta: emberileg megérti azokat, akik ezt csalódottan vették tudomásul, de a közösség szempontjából helyteleníti, hogy – sokszor nevük elhallgatását kérve – bírálják a pártvezetést a sajtóban. Úgy fogalmazott: "Az MSZP-nek a jövő felé kell fordulnia és a nem a restauráció irányába".

Mint arról beszámoltunk reggel, egyre nagyobb az esélye annak, hogy azonnali tisztújítás lesz az MSZP-ben. Mesterházy mostani bejelentésével lényegében eldőlt, hogy szombaton elfogadja a választmány a lemondást, és azonnal megkezdődik az új vezetők választása.