A 3-as metró már jár, most a 2-es állt le

Vágólapra másolva!
A Nyugatinál eloltották az égő olajfoltot, a Puskás Ferenc Stadion állomásnál utas esett a vágányok közé. Meghalt.
Vágólapra másolva!

Mozgalmas napot bonyolít kedden a Budapesti Közlekedési Központ (BKK): elsőként a kisföldalatti (M1) szerelvényeinek kellett kihagynia a Kodály körönd megállóhelyet, mert kigyulladt egy közelben lévő épület. Nem sokkal később az M3-as vonalon keletkezett zavar, ott egy olajfolt gyulladt ki az alagútban a Lehel tér és a Nyugati tér között, hatalmas füstöt okozva.

Este kilencre ez az akadály is elhárult, nem sokkal később azonban azt jelentette a BKK? hogy az M2-es vonalon kell pótolni buszokkal a metrót a Deák tér és az Örs vezér tere között, mert egy utas a Puskás Ferenc Stadion megállónál a vágányok közé esett kilenc óra után. A BKK este tíz óra előtt nem sokkal azt jelentette, hogy az utas meghalt. A forgalom a későbbiekben megindulhat majd a szakaszon, de a Puskás Ferenc stadion állomáson egy ideig megállás nélkül haladnak majd át a szerelvények - írja a BKK.