Az ELTE elhatárolódik a fonyódligeti erőszaktól

2014.09.01. 11:02

Az ELTE gólyatáborában a szervezett programokban résztvevőket senki nem kényszerítette semmire, és ezeken bűncselekmény sem történt – válaszolta az ELTE az Origo kérdésére a hétvégi fonyódligeti nemi erőszakkal kapcsolatban. 

Azt is hozzáteszik, hogy a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nemi erőszak miatt indított nyomozást a gólyatáborban történtek miatt.

Ezt egyébként a rendőrség is megerősítette. Tőlük is szerettünk volna részleteket megtudni az esetről, azonban szűkszavú közleményükből csupán a fentiek derülnek ki, illetve még annyi, hogy a nyomozás érdekei miatt nem tudhatunk meg többet.

Egyébként sikerült beszélnünk a gólyatábornak helyet adó kemping egyik munkatársával is, aki szintén szűkszavú volt. Azt mondta, hogy nem nyilatkozik a sajtónak.

Tehát egyelőre annyit tudni, hogy valóban megerőszakoltak egy fiatal lányt péntek éjszaka az ELTE gólyatáborában.

Az Átlátszó oktatás blog úgy tudja, az erőszak az ELTE Tanító és Óvóképző karának gólyatáborában történt és, nem gólya és nem is szervező volt az erőszakoló.

A Kaposvári Járásbíróság egy 38 éves budapesti férfit helyezett előzetes letartóztatásba hétfőn. Azzal gyanúsítják, hogy egy fonyódi gyermektábor területén bántalmazott és megerőszakolt valakit – közölte a Kaposvári Törvényszék.