Lázár az egyházaknak ígér támogatást

lázár jános norvég alap lmp
Lázár János
Vágólapra másolva!
A kormány kiemelten akarja segíteni az egyházi kézben lévő oktatási, nevelési és szociális intézményeket - jelentette ki Lázár János Makón.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője a felújított Szent István Egyházi Általános Iskola és Gimnázium átadó ünnepségén biztatta a történelmi egyházakat, hogy még több társadalmi missziót, közösségszervező és közösségépítő munkát vállaljanak.

Oktatás és nevelés

Az ország jövője a tudás mellett azon múlik, „képesek leszünk-e összetartó közösséggé válni” - hangsúlyozta a politikus. Lázár János szerint a versenyképes tudás a 21. században hit és elkötelezettség nélkül nem sokat ér. Mint mondta, a modern oktatás nevelés is egyben.

Lázár János: "A modern oktatás nevelés is egyben" Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A hatéves korában az oktatási rendszerbe bekerülő gyermek számára a tárgyi tudás és a lelki támogatás egyaránt fontos - tette hozzá.

Jár a támogatás

Lázár hangsúlyozta azt is, hogy a kormány a hazai és az európai adófizetők pénzeinek elosztásakor figyelni fog arra, hogy nem elég önmagában csak tudást biztosítani, értéket is kell teremteni. Az értékteremtő tudás és a „szeretetközösség” létrehozása különleges támogatásban részesül majd - mondta Lázár János.