Alkotmánybíró fia is fizetett a nyelvvizsgáért

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybíróság frissen kinevezett bírájának, Czine Ágnesnek a fia is érintett a nyelvvizsgamaffia-ügyben. A Blikk informá­ciói szerint F. Bálint egyike azoknak, aki több százezer forintért angolnyelv-vizsgát vásárolt, de több befolyásos vezető is megúszta a vádemelést.
Vágólapra másolva!

A lap információi szerint F. Bálint mindössze megrovást kapott. A gyanúsítottak között van Répássy Róbertnek a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának kabinetfőnöke, Szíjgyártó Judit, akit nemrégiben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik vezető munkatársává neveztek ki.

Gyanúsított lett az egyik neves, az ellenzékhez köthető őrző-védő cég vezetője is, de több befolyásos vezető is van, aki megúszta a vádemelést. Pártállástól függetlenül akadnak politikusok, minisztériumi tisztségviselők, akikkel szemben nem emeltek vádat - mondta el a lapnak az egyik vádlott.

Ezer gyanúsított, de csak negyven vádemelés

A nyelvvizsgabotrányról korábban az Origo is írt, szeptemberben a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség 1009 gyanúsítottal szemben fejezte be a nyomozást, de csak negyven személy ellen emelt vádat. A bűnszervezet az ország egész területén működött, százezer és kilencszázezer forint közötti összeget kértek egy bizonyítványért.

A gyanúsítottak között 110 rendőr, 27 pénzügyőr, 28 büntető-végrehajtásban dolgozó, 48 tűzoltó, ügyvédek, egyetemi oktatók, végrehajtók, élsportolók is voltak. A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a nyomozás befejezését követően 40 személy ellen vádat emelt önálló intézkedésre jogosult személy által, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Monori Járásbíróságon. A nyomozó ügyészség 914 személlyel szemben vádelhalasztást, 25 személlyel szemben megrovást alkalmazott.