Megbocsájtottak Szanyi Tibornak

EP-választás, MSZP eredményváró Szanyi Tibor nyilatkozik a sajtónak az MSZP eredményváróján.
Szanyi Tibor nyilatkozik a sajtónak az MSZP eredményváróján.
Vágólapra másolva!
Szanyi Tibor nem szándékosan sértette meg az MSZP pártalapszabályát, amikor meghívta a Gój Motorosokat Brüsszelbe, ezért fegyelmi vétséget nem követett el. Ennek ellenére az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsa figyelmeztetésben részesítette a párt európai parlamenti képviselőjét, aki a delegáció vezetője maradhat.
Vágólapra másolva!

Szanyi Tibort az MSZP országos etikai és bizottsága hallgatta meg szerdán azért, mert a párt EP-képviselője Brüsszelben látta vendégül a Gój Motorosokat, miután elbukott egy, az áprilisi parlamenti választásokkal összefüggő fogadást.

Szanyi Tibor a meghallgatás előtt sajtótájékoztatót tartott, ahol megkövette mindazokat, akik "érzékenységéhez óvatlanul" közelített, majd erről sajtónyilatkozatot is közzétett.

A bizottság mindezek hatására pusztán figyelmeztetésben részesítette Szanyi Tibort, aki így megtarthatta delegációvezetői posztját.

Az MSZP etikai bizottsága megbocsájtott Szanyi Tibornak. Fotó: Pályi Zsófia - Origo


„Okom van elnézést kérni mindazoktól, akik az elmúlt napokban dermedten figyelték a rólam szóló híreket." – írja Szanyi Tibor a sajtónyilatkozatban, amelyben elismeri, hogy „hatalmasat tévedett", amikor azt gondolta, hogy lehetséges a tőle „igen távoli jobbra lévő embereket közelebb hívni az európai értékekhez, illetve velük akárcsak a legminimálisabb mértékben értelmesen szóba állni. Egy európai parlamenti képviselő bár szintén gondolhatja, hogy mindenkit képvisel, a valóságban ez bizony igen korlátos."

A patkánysajtót is megkövette

Szanyi Tibor azt is elmondta, hogy a „támadások kereszttűzében sajnos túl indulatosan szóltam a hírmunkások világáról.„ Ennek előzménye, hogy egy sajtótájékoztatón lepatkányozta a brüsszeli üggyel foglalkozó sajtómunkásokat.

Nyilatkozatában a Demokratikus Koalíció kezdeményezéséről, hogy váltsák le az MSZP-DK EP-delegációjának éléről, azt közölte, "teljességgel nyitott" bármilyen újratárgyalásra, de szerinte ez csak úgy lehetséges, ha ki-ki visszaadja az ő vezetésével szerzett tisztségeit.

Telefonon is megkerestük Szanyi Tibort, aki azonban azt mondta, a nyilatkozatban mindent elmondott, amit az ügyről akart, így nem kommentálta bővebben az etikai bizottság döntését.