Életjelet adott magáról Vida Ildikó

Vida ildikó, nav elnöke
Vágólapra másolva!
Szinte „vadászott" Vida Ildikóra kedden az LMP-s Szél Bernadett, de a korrupciós vádak miatti amerikai kitiltással hírbe hozott NAV-elnökkel nem tudott találkozni, hogy megkérdezze: igaz-e a hír. Egy emailt kapott tőle, de választ nem.
Vágólapra másolva!

Emailben jelentkezett Szél Bernadett LMP-s képviselőnél Vida Ildikó NAV-elnök. A képviselő a kitiltási ügy miatt igyekezett utolérni az adóhatóság vezetőjét, aki azt írta neki, hogy kinevezése óta nem fogadott sem politikust, sem adózót, és most sem fog. Varga Árpád, külső kapcsolatokért felelős elnökhelyetteshez irányította Szélt, aki a Facebookon tette közzé Vida emailjét, megjegyezve, hogy Vida Ildikó igenis találkozott már politikussal, például Varga Mihány nemzetgazdasági miniszterrel (lásd a lenti képet).

Bujkál, megfutamodott

Az LMP-s parlamenti képviselő egész nap próbált kapcsolatba lépni a korrupciós vádak miatti amerikai kitiltási üggyel összefüggésbe hozott NAV-elnökkel - sikertelenül. "Nem normális dolog, hogy Magyarország egyik legfontosabb szervezetének első embere bujkál, és megfutamodik a nyilvánosság elől, miközben máig nem cáfolt, súlyos gyanú lengi körül" - mondta az Origónak korábban Szél Bernadett.

Szél Bernadett csak egy kérdést akart feltenni Vida Ildikónak - nem sikerült Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Szél Bernadett szerint egyetlen nagyon egyszerű kérdésre várt választ Vida Ildikótól: igazak-e a hírek, miszerint a NAV elnöke is azon hat magyar állampolgár között van, akik nem utazhatnak be az Amerikai Egyesült Államokba, mert korrupciós ügyekkel hozhatók összefüggésbe. Erre a kérdésre a neki küldött emailben sem válaszolt a NAV-elnök.

Mindig tárgyal az elnök

Szél Bernadett kedden már nem sokkal reggel nyolc óra után megjelent a NAV székházánál, és próbált bejutni, hogy személyesen beszélhessen a NAV elnökével. Azt mondta:

Vida Ildikó NAV-elnök a schwehati repülőtéren sem nyilatkozott a sajtónak Forrás: Origo

A NAV-nál azonban „meglehetősen udvariatlan fogadtatásban" volt része - emlékezett vissza a képviselő. A főportán nem tudták megmondani, beért-e már a munkahelyére az elnök, és mikor fogadná a képviselőt, ráadásul - mint mondták - bejelentkezni sem lehet hozzá. Szél Bernadett az egyik hátsó bejáratnál is próbálkozott: ott azt tanácsolták, írjon e-mailt, kérjen telefonon időpontot.

Hosszas telefonálgatás után Szél Bernadett tudott beszélni Varga Árpáddal, a NAV külső kapcsolatokért felelős alelnökével, de tőle is csak arra kapott ígéretet, hogy az elnöki titkárság keresi, ha az elnök tudja majd fogadni. Az eredménytelen ügyintézés folyamatáról a Hvg.hu „Kafkai hajsza Vida Ildikó után" címmel forgatott videót - tárgyalópartner híján Szél Bernadett főszereplésével.

Nem hagyják ennyiben

„Nem hívtak az elnöki titkárságról, én hívtam őket sokszor, de mindannyiszor azt mondták, hogy Vida Ildikó tárgyalásról tárgyalásra jár, csupa külső helyszínen, úgyhogy ma ne is számítsak találkozóra" - mondta Szél Bernadett, hozzátéve: az LMP nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe, ezért is kezdeményezték, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hívja be a NAV-elnököt.

A NAV-elnök Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel egy sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Soós Lajos

Szél Bernadett szerint borítékolható, hogy a szerdai bizottsági ülésen a kormánypárti többség leszavazza a javaslatot, pedig szerinte muszáj lenne megkérdezni érintettségéről Vida Ildikót. "Ha már magától nem áll a nyilvánosság elé, a kormány, a főnökei pedig nem kérdezik meg arról, van-e érvényben ellene beutazási tilalom az Egyesült Államokba" - emlékeztetett az LMP-s politikus.

Szél Bernadett a Facebookon kért segítséget, hogy aki látja Vida Ildikót, szóljon neki, mert nagyon szeretne találkozni vele. A netes közösség segítőkésznek bizonyult, hiszen már létre is hoztak egy oldalt Hová tűnt Vida Ildikó? címmel.