Októberben nem sikerült, most mégis leváltották Schwezoff Dávidot

A BZSH rendkívüli közgyűlése
Schwezoff Dávid jogszerűtlennek tartja a közgyűlést
Vágólapra másolva!
A Budapesti Zsidó Hitközség csütörtöki rendkívüli közgyűlése visszahívta tisztségéből Schwezoff Dávidot, a hitközség ügyvezető igazgatóját. Az 57 szavazó közül 38-an voksoltak Schwezoff visszahívására, 18-an nem támogatták a javaslatot, egy érvénytelen szavazat volt.
Vágólapra másolva!

Schwezoff Dávid visszahívását egyebek között azért kezdeményezték, mert előzetes tanácskozás nélkül hozott döntéseket a BZSH egész működését befolyásoló gazdasági ügyekben, valamint sajtónyilatkozataival a rabbitestület és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége jó hírnevét sértette.

A rendkívüli közgyűlés egyúttal Kunos Pétert, a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját választotta a BZSH megbízott ügyvezető igazgatójává.

Októberben nem sikerült

A mostani nem az első kísérlet volt Schwezoff Dávid leváltására, a BZSH október 29-ei közgyűlése azonban megerősítette posztján az ügyvezető igazgatót, Tordai Péter, a BZSH elnöke viszont távozni kényszerült posztjáról.

Amiért leváltották

A tavaly júliusban megválasztott ügyvezető igazgató vitatott intézkedései közé sorolták, hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalás és sikkasztás miatt feljelentést tett a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszere ügyében. Továbbá lemondásra szólította fel Kunos Pétert, valamint felmondott Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának és feleségének. A csütörtöki közgyűlésen felolvasott levelében Schwezoff Dávid menesztését tartotta szükségesnek Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi is. Azt írta: meg kell akadályozni, hogy tovább folytassa ámokfutását, lejárató hadjáratát a közösség vezetői ellen.

Schwezoff Dávid jogszerűtlennek tartja a közgyűlést Forrás: MTI/Kallos Bea

Transzvesztita előadó, de kántor is volt

Schwezoff Dávid júliusi megválasztása után derült ki, hogy korábban transzvesztita előadóként és katolikus kántorként is tevékenykedett. Emiatt a zsidó közösségen belül sokan felvetették, köztük Heisler András, a Mazsihisz elnöke, hogy alkalmatlan a posztjára.

A múlt héten Schwezoff Dávid közleményben tudatta, hogy jogszerűtlennek tartja a közgyűlés összehívását, a BZSH jogi főosztálya pedig állásfoglalásban azt rögzítette, hogy a közgyűlés összehívása érvénytelen. Schwezoff Dávid néhány nappal ezelőtt jövő csütörtökre hívott össze rendkívüli közgyűlést.