Hetekig terrorizálta az iskolatársát

Vágólapra másolva!
Telefonon és személyesen is zsarolta volt iskolatársát Mórahalmon egy zákányszéki fiú még tavaly májusban. A hetekig tartó terrornak a fiú édesapja vetett véget. Mikor megtudta, hogy mi történt, szólt a rendőröknek. 
Vágólapra másolva!

A 17 éves fiú összesen 18 ezer forintot szerzett meg volt iskolatársától. Az ebédre szánt pénzt vette el tőle; ezt később cigarettára költötte, amelyet nagykorú barátnője vett meg neki.

Mikor elkapták, azt mondta a rendőröknek, hogy „barátok voltak, de nem annyira”, ezért szedte el a fiú pénzét. Zsarolás miatt indult eljárás ellene – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.