Tarlós: Több bank adhat kölcsönt a 3-as metró felújítására

Vágólapra másolva!
A főpolgármester szerint több bank együtt nyújthat 60 milliárd forintos kölcsönt a 3-as metró szerelvényei felújításának finanszírozásához.
Vágólapra másolva!

Tarlós István erről szerda este beszélt a Hír TV Magyarország élőben című műsorában annak kapcsán, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött: közbeszerzési eljárást írnak ki 60 milliárd forintos kölcsönfelvételre a 3-as metró felújításának finanszírozására.

Nem lehet vesztegeteni az időt

Azt mondta: az időveszteség elkerülése a fontos. A 3-as metró mára már "nem életveszélyes, de nagyon leamortizált állapotba került" - fogalmazott Tarlós István.
60-65 milliárd forintra prognosztizálják a metrószerelvények felújításához szükséges forrást.
Ma még senki nem tud pontos összeget mondani.

Tárgyalnak a buszok útdíjáról

Azzal kapcsolatban, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntött arról, hogy városarculattal, innovációval és kreatív iparral kapcsolatos feladatokat ellátó nonprofit gazdasági társaság hoz létre, elmondta: a kis cégnek nem lesz igazgatója, egy megbízott ügyvezetője lesz, és többletköltséget nem jelent a létrehozása.

Tarlós István szerint folyamatban van a kormánnyal az a megbeszélés, hogy a közszolgáltatást ellátó járműveknek - "kék buszoknak" - ne kelljen útdíjat fizetniük.