Császármetszés után meghalt egy kismama

Vágólapra másolva!
Császármetszést követően vesztette életét egy kismama Gyöngyösön. Vizsgálat indult az ügyben. 
Vágólapra másolva!

Meghalt egy kismama a császármetszést követően a gyöngyösi kórházban- értesült a Faceportal. Úgy tudni, hogy a hatvani édesanya három gyermeket hagyott árván.

A portál megkereste a kórházat, akik az alábbi közleményt adták ki:

Sajnos valóban történt rendkívüli haláleset a gyöngyösi kórházban. Őszintén együtt érzünk a családdal, akiket óriási veszteség ért. A belső vizsgálat megkezdésével egy időben a kórház hivatalosan is bejelentést tett, és igazságügyi orvosszakértő bevonásával tárja fel a halálesetet kiváltó okokat.

A vizsgálat lezártáig több információval nem tudunk szolgálni. Az intézmény a lezárt vizsgálat eredménye után, a család jogainak és kérésének tiszteletben tartása mellett tájékoztatja a közvéleményt.

Weisz Péter
főigazgató