Kisgyerekek kerültek veszélybe a Balatonon

Balaton vihar szél viharjelzés
Balatonfenyves, 2014. október 24. Egy férfi szörfözik a Balatonban a viharos szélben a balatonfenyvesi szabadstrandnál 2014. október 24-én. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Akadt bőven dolguk a vízi rendőröknek pénteken: két vitorlás kishajó és egy kimerült szörfös segítségére siettek a háborgó Balatonon.
Vágólapra másolva!

A Balatonföldvár és Szántód közötti vízterületen, a parttól mintegy 300 méterre egy vitorlás kishajó homokpadra futott. A fedélzeten kisgyerekek is tartózkodtak, akik megijedtek az egyre viharosabbá váló szélben – olvasható a sonline.hu internetes oldalon. A balatonföldvári vízirendőrök azonnal a helyszínre siettek, és a vitorláson lévő nyolc embert a szolgálati kisgéphajóval sérülésmentesen a balatonföldvári kikötőbe vitték.

200 méterre elsodródott

Szintén pénteken a balatonfüredi vízi rendőrök az Alsóörs előtti vízterületen járőröztek, amikor észrevették, hogy a parttól körülbelül 200 méterre elsodródott egy szörfös, aki segítséget kért. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy a viharos szél és az erős hullámzás miatt már nem tudott volna önerejéből visszajutni a partra. A 48 éves veszprémi férfit kimentették a vízből, majd az alsóörsi kikötőbe vitték.

Nagyon kell vigyázni a Balatonon, ha jön a vihar Forrás: MTI/Varga György

Biztonság

A balatonkenesei vízi rendőrök pénteken délután bejelentést kaptak, hogy a Balatonalmádi előtti vízterületen egy vitorlás kishajó tőkesúlya megakadt a mederfenékben. A vízi rendőrök a helyszínre siettek, majd a parttól mintegy 100 méterre megtalálták a kishajót, amelynek vezetője elmondta, hogy az erős szélben és hullámzásban nem tudta irányítani a vitorlást, ráadásul a motor is meghibásodott. Az egyenruhások a vitorlást a balatonalmádi kikötőbe vontatták, ahol a fedélzeten tartózkodó két férfit és egy nőt biztonságba helyezték.