Ötosztályossá tenné az alsó tagozatot az MSZP

testnevelés, tornaóra, diákok, iskola, kötelező a mindennapos testnevelés óra
Vágólapra másolva!
Az MSZP szerint négyről öt évfolyamosra kell bővíteni 2017 szeptemberétől az alsó tagozatot, így összesen kilenc évfolyamos lenne az általános iskola.
Vágólapra másolva!

Hosszabb alapozó képzés

Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a gyerekek iskolában eltöltött első éveik alapvetően meghatározzák jövőbeli teljesítményüket, ezért meg kell változtatni az alapozó képzést, több időnek kell jutni az alapkészségek fejlesztésére, az írásra, az olvasásra, a számolásra.

Ötosztályossá tennék az alsó tagozatot Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Emelnék a tankötelezettség korhatárát

Hozzátette: a kilenc évfolyamos általános iskola mellett négy évfolyamos gimnáziumot és szintén négy évfolyamos szakközépiskolai rendszert javasolnak. Az MSZP továbbra is támogatja a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emelését, illetve a szakközépiskolákban a közismereti órák számának növelését - tette hozzá.

Kunhalmi Ágnes kilencosztályossá tenné az általánost Forrás: Origo

A Fidesz is pedzegette

Kunhalmi Ágnes emlékeztetett arra, hogy Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető februárban már beszélt a kilenc évfolyamos általános iskoláról, az MSZP javaslata az, hogy a plusz egy évet az alsó tagozaton végezzék el a diákok. Kunhalmi Ágnes a javaslat költségeit tanévenként 28-30 milliárd forintra becsülte. Ennek fedezetét a költségvetésben meg lehet teremteni, ha van akarat arra - mondta.

Többet fizetnének az egyetemi dolgozóknak

Hiller István, az Országgyűlés alelnöke, az MSZP oktatási kabinetjének vezetője közölte, módosító indítványt nyújtanak be a jövő évi költségvetéshez, hogy 20 százalékkal emelkedjen az egyetemi, főiskolai oktatók fizetése, továbbá 15 százalékkal nőjön a felsőoktatásban nem oktatói munkakörben dolgozók fizetése.