Ismét gyurcsányozástól lesz hangos a parlament

Tuzson Bence Budapest, 2014. december 6.
Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője sajtótájékoztatót tart Vádak és tények címmel Budapesten, a Képviselői Irodaházban 2014. december 6-án.
MTI Fotó: Marjai János
Budapest, 2014. december 6. Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője sajtótájékoztatót tart Vádak és tények címmel Budapesten, a Képviselői Irodaházban 2014. december 6-án. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlésnek is le kell folytatnia a vitát az Altus Zrt. európai uniós megbízásával kapcsolatban - mondta a kormánypárti frakció szóvivője, hozzátéve, hogy a Fidesz be is nyújtotta a határozati javaslatát az ügyben. Ebben Gyurcsány Ferenc DK-elnök cégének megbízását egy korábbi bolgár esettel hasonlította össze.
Vágólapra másolva!

Tuzson Bence a Napi Gazdaság cikke alapján arról beszélt, hogy az "Altus-botrány" nem egyedülálló Európában, néhány éve ugyanis Szergej Sztanisev, Bulgária korábbi szocialista miniszterelnöke és felesége cége elnyerte az Európai Parlament kommunikációs főigazgatóságának 60 ezer eurós pályázatát az európai választási kampányt népszerűsítő honlap létrehozására.

A 60 ezer euró egy részét ki is fizették - folytatta a szóvivő -, noha valós teljesítés nem volt mögötte.

Tuzson Bence nem akrja annyiban hagyni az Altus-ügyet Forrás: MTI/Marjai János

Az Európai Néppárt frakciója határozottan fellépett az ügyben, a bolgár politikus azonban arra hivatkozott, hogy a szakmai tudásuknak megfelelő megbízást nyertek el a pályázaton - mondta Tuzson Bence.

Nem hagyják annyiban

Az Aluts-ügy kapcsán Tuzson Bence úgy fogalmazott: "ezt nem hagyhatjuk ennyiben", az ezzel kapcsolatos vitát az Országgyűlésnek is le kell folytatnia - hangsúlyozta a szóvivő, jelezve, hogy meg is tették a szükséges lépést, a Fidesz benyújtotta a parlamentnek a bújtatott pártfinanszírozás megelőzéséről szóló határozati javaslatát.

Nincs oka az örömre Gyurcsány Ferencnek, hiszen a kormány felfüggesztené a DK állami támogatását Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Ebben az összeférhetetlenségi szabályok áttekintése mellett

megvizsgáltatnák a kormánnyal, felfüggeszthető-e a DK állami támogatása.