Soltész Miklós: Európa megszállása zajlik

Vágólapra másolva!
Jól felépített üzletnek, tudatos betelepítésnek, Európa megszállásának nevezte a tömeges vándorlást a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

Soltész Miklós a Napi Gazdaságnak adott, hétfőn megjelent interjúban úgy fogalmazott:

aminek súlyos következményei lesznek nemcsak Európára, hanem az egész világra nézve. Ebbe gazdaságilag még egy nagyhatalom is belerokkanhat - mondta.

Soltész Miklós felszólal a Parlamentben Forrás: MTI/Soós Lajos

Összefogásra van szükség

Úgy vélte: szükség lenne arra, hogy ne csak Magyarország és néhány másik tagállam, hanem az egész Európai Unió közösen, hatékonyan és gyorsan lépjen fel a helyzet rendezése érdekében. Mint mondta, ennek nyomait sem látni a brüsszeli bürokratikus gépezetben, ezért is fontos átmeneti jelleggel a határzár.

Fontos a civil szervezetek munkája

Az államtitkár szerint Európa iszlamizálódik, ám az iszlámot, mint vallást nem szabad bántani, azt azonban látni kell, hogy az európai kultúra a zsidó-keresztény kultúrkörre épül. Soltész Miklós beszélt arról is, hogy a kormány fontosnak tartja a hazai civil szervezetek munkáját, ezért kétmilliárd forinttal növelte támogatásukat. Hozzátette: a kormányzattal kialakult problémás viszonyban csupán két tucat civil szervezet érintett a hatvanezerből.