Festménytolvajokat fogtak el Budapesten

Vágólapra másolva!
Elfogtak három betörőt, aki a gyanú szerint két nagy értékű, több millió forintot érő festményt lopott el Budapestről, és az orgazda ellen is eljárást indítottak.
Vágólapra másolva!

A három férfi február 4-én egy VIII. kerületi, József körúti lakásból

két festményt és arany ékszereket tulajdonított el.

A rendőrök azonosították a menekülésükhöz használt autót, amelyre aztán február 13-án felfigyeltek a József körúton. Igazoltatták a benne ülő három budapesti férfit, B. Mihályt, B. Ernőt és K. Jánost, majd bűncselekmény gyanúja miatt előállították őket. A nyomozók megállapították, hogy egy balatonfőkajári férfi is kapcsolatba hozható az üggyel. A nála tartott házkutatáson

előkerült a két festmény, valamint más képek és műtárgyak is,

amelyek azonosítása és tulajdonosaik felkutatása folyamatban van. A BRFK B. Mihály, B. Ernő és K. János ellen lopás, negyedik társuk ellen pedig orgazdaság megalapozott gyanúja miatt nyomoz. A bíróság elrendelte B. Ernő házi őrizetét.