Brexit: holtversenyt mutatnak az utolsó felmérések

vote referenda Horizontal
David Cameron brit kormányfő az Európai Unióban maradás mellett kampányol Londonban. Nagy-Britanniában június 23-án tartanak népszavazást az EU-tagságról
Vágólapra másolva!
Szerda este lezárult a négyhonapos Brexit-kampány az Egyesült Királyságban, a britek csütörtökön döntenek az uniós tagságukról. Cameron azt ígérte, ha bentmaradnak tovább lobbizik a szabad munkaerőáramlás szabályainak módosításáért, de Juncker szerint ebben a témában a brit kormányfő már elérte a maximumot. A legutolsó közvélemény-kutatások holtversenyt mutattak.
Vágólapra másolva!

A bennmaradást és a kilépést pártoló tábor vezetőinek utolsó, lázas tempóban lebonyolított, szinte az egész országot behálózó fellépéseivel befejeződött szerdán késő este a brit EU-tagságról csütörtökre kiírt népszavazás négyhónapos kampánya, amelynek végén a közvélemény-kutatások holtversenyt jeleztek.

David Cameron, a konzervatív párti brit kormány miniszterelnöke és egykori ádáz politikai ellenfele, Gordon Brown volt munkáspárti kormányfő együtt tartott nagygyűléseket a nyugat-angliai Bristolban, illetve a második legnagyobb angol városban, Birminghamben.

Cameron lobbizna, ha maradnak

Mindkét helyszínen azt hangsúlyozták, hogy ha a csütörtöki népszavazáson a többség a kilépésre szavaz, az visszafordíthatatlan és végleges döntés lesz. Cameron megismételte már korábban is használt hasonlatát, amely szerint ha valaki kiugrik egy repülőgépből, akkor oda már nem tud visszakapaszkodni.

David Cameron az Európai Unióban maradás mellett kampányol Londonban Forrás: AFP/AP and licensors/Dylan Martinez

A kormányfő hozzátette: ha Nagy-Britannia az EU tagja marad, akkor ő lobbizni fog Brüsszelben az unión belüli szabad munkaerőmozgás szabályainak módosításáért. Cameron szerint

a nettó bevándorlás csökkentése.

A kilépés, az kilépés

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azonban újságíróknak Brüsszelben kijelentette, hogy

David Cameron a lehetséges maximumot érte el

az Európai Unió és Nagy-Britannia viszonyrendszerének átrendezéséről folytatott tárgyalásain, amelyek februári lezárulta után a népszavazást kiírta.

Jean-Claude Juncker: A kilépés kilépést jelent Forrás: AFP/Frederick Florin

Juncker ugyanakkor abban egyetértett Cameronnal, hogy Nagy-Britannia esetleges távozása az EU-ból

végleges döntés lenne,

mondván: "a kilépés kilépést jelent".

Johnson és Gove is a Brexit mellett

Cameron az egyik szerdai kampánygyűlésen élesen bírálta saját igazságügyi miniszterét, Michael Gove-ot, aki egy televíziós nyilatkozatában "náci propagandistákhoz" hasonlította a kilépés súlyos gazdasági kockázataira figyelmeztető gazdasági szakértőket.

A miniszterelnök szerint Gove szavai is jelzik, hogy

Michael Gove szerdán elnézést kért kijelentéséért.

A brit kormány a kampány első pillanatától erősen megosztott, a kabineten belüli EU-szkeptikus szárny tagjai között olyan nehézsúlyú veteránok kampányoltak - saját kormányuk álláspontjával szemben - a Brexit, vagyis a kilépés mellett, mint Boris Johnson, London volt polgármestere és Michael Gove.

Különutas kormánytagok

A konzervatív párti brit kormány a referendum kampányában azt a hivatalos álláspontot képviselte, hogy

Nagy-Britannia maradjon a megreformált Európai Unió tagja,

az egyes kabinettagok azonban Cameron engedélye alapján meggyőződésük szerint, szabadon dönthettek arról, hogy a kampányidőszakban személyesen milyen ajánlást fogalmaznak meg.

A brit kormányt is megosztotta a népszavazás Forrás: AFP/Niklas Halle'n

Erről a kompromisszumos megoldásról a kabinet EU-szkeptikus tagjainak nyomására született döntés.

Elton John bennmaradna, Ecclestone kilépne

A szerdán befejeződött kampány utolsó napjaiban is csatlakoztak hírességek mindkét táborhoz.

A bennmaradás mellett tett hitet mások mellett

  • David Beckham, az angol labdarúgás egykori szupersztárja,
  • Sir Elton John, az angol rock veteránja,
  • Joanne K. Rowling, a példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam szerzője,
  • Simon Cowell, a tehetségkutató műsorairól világhírű televíziós producer,
  • valamint Keira Knightley és Daisy Ridley színésznők.

A Brexit-táborhoz szegődött:

  • a Forma 1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone,
  • Joan Collins és Liz Hurley színésznő,
  • John Cleese, az abszurd humoráról világhírű Monty Python társulat volt frontembere,
  • valamint James Dyson feltaláló és nagyvállalkozó.

Emellett szerdán ezernél több brit és külföldi üzleti vezető, köztük Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója közös felhívásban foglalt állást Nagy-Britannia EU-tagsága mellett.

A fogadási cégek szerint maradnak

A Financial Times című londoni gazdasági napilap által az egyes felmérések eredményeinek átlagolásával kiszámított "poll of polls" mutató szerdán késő este

44:44 arányú százalékos támogatottsági megoszlást mutatott.

A fogadási piac azonban erőteljesen a bennmaradást pártolók felé lendült.

A Financial Times számításai alapján a brit fogadóirodák jelenlegi esélykiírásaiból származtatott valószínűségi modell azt mutatja, hogy a fogadási cégek a múlt heti 58 százalék helyett most már 75 százalékos esélyt adnak arra, hogy a népszavazáson a választók többsége Nagy-Britannia EU-tagságára szavaz.