Mindenkinek jár egészségügyi ellátás

dohányzás, orvos, orvosi rendelő, gyógyszertámogatás csökkentése, dohányos
Vágólapra másolva!
Az egészségügyi szolgáltatóknak azokat a betegeket is el kell látniuk, akiknek évek óta rendezetlen az egészségbiztosítási jogviszonyuk. 
Vágólapra másolva!

Júliusban több mint félmillióan vettek igénybe egészségügyi ellátást úgy, hogy elvileg nem lettek volna rá jogosultak, mert sem ők, sem a munkáltatójuk nem fizetett járulékot – írja a Magyar Idők az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott adatokra hivatkozva.

Az egészségügyi szolgáltatók egyetlen magyar állampolgárt sem utasíthatnak el, és az ellátás költségét sem fizettethetik meg senkivel.

Annak ellenére sem, hogy 2007 óta a kórházak, rendelők, patikák online összeköttetésben állnak az egészségbiztosítóval, és piros jelzést kapnak, ha az ellátandó vagy receptet kiváltani szándékozó beteg egészségbiztosítási jogviszonya rendezetlen.

Az egészségügyi szolgáltatók egyetlen magyar állampolgárt sem utasíthatnak el Forrás: AFP

A Magyar Idők úgy tudja,

a jogviszony-ellenőrzés bevezetése óta eltelt csaknem tíz évben több milliószor jelzett a piros lámpa.

Ez nem jelenti azt, hogy ennyi ember megrögzött járulék-nemfizető, hiszen ilyesmi akkor is megtörténhet, ha a munkáltató nem utalja el időben a levont járulékot, vagy ha az, aki saját maga után fizet, elfelejtkezik a havi utalásról.

Az egészségbiztosítónak ugyanakkor értesítenie kell ezekről az esetekről az adóhatóságot, az pedig felszólítja az érintettet vagy a munkáltatóját arra, hogy rendezze a befizetéseket, de akár vizsgálatot is kezdeményezhet, és az elmaradt egészségügyi szolgáltatási járulékot, valamint a mulasztási bírságot is behajthatja.