Szó szerint adósságba verték áldozataikat

székek
Szigetelőszalag és ujjak lenyomatai a kikötözésnél használt konyhai széken
Vágólapra másolva!
Megkötözve, megfélemlítve írta alá a tartozásukról szóló elismervényt egy lajosmizsei pár. A feltételezett elkövetőket egy nap alatt elfogták.
Vágólapra másolva!

Egy lajosmizsei párt veréssel és fenyegetéssel kényszerítettek adósságok elismerésére.

A két támadó január 2-án, délután jelent meg a Bene-tanya egyik ingatlanában, és bántalmazta az ott élőket:

a házaspárt szigetelőszalaggal megkötözték, majd aláírattak velük egy 1,9 millió forintos tartozásról szóló elismervényt.

Vitték a mobilt is

A gyanúsítottak ezután elvették a házban talált mobilokat, eloldozták a két könnyebben sérült áldozatot, és távoztak.

Szigetelőszalag és ujjak lenyomatai a kikötözésnél használt konyhai székeken Forrás: Police.hu

Családi ügy?

A sértettek bejelentése után a lajosmizsei rendőrök egy nap alatt elfogták és őrizetbe vették a feltételezett elkvöetőket.

A 27 és 49 éves férfiak vélhetően rokonok – most személyi szabadság megsértése, kifosztás, önbíráskodás bűntette és testi sértés vétsége miatt kell felelniük.