Véresre vertek valakit a Westendben

2016.02.09. 22:11

Megvertek egy férfit a Westend bevásárlóközpont aluljáró szintjén, a bejárat közelében. Egy szemtanú azt mondta, hirtelen, látszólag ok nélkül támadt rá áldozatára a verekedő, aki aztán elmenekült a helyszínről. A rendőrök tudják ki a támadó, és keresik.

Véresre vertek egy férfit a Westend City Center mínusz egyedik szintjén, az aluljáró közelében – mondta egy szemtanú az Origónak. A támadó láthatólag minden előzmény nélkül ugrott neki a barátnőjével sétáló férfinak: orrba vágta, és 

azután is ütötte, hogy a sértett a földre került. 

A verésnek végül egy járókelő vetett véget, aki ellökte a támadót. A tettes ekkor elmenekült a helyszínről. 

A verekedés áldozatát kórházba kellett szállítani a bevásárlóközpontból

Forrás: MTI/Jászai Csaba

Az áldozat erősen vérzett, sérülései súlyosnak tűntek a szemtanú szerint, mentőt is kellett hozzá hívni. 

A rendőrségtől úgy tudjuk, hogy a férfi kórházba került. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta az Origónak, hogy hozzájuk az első bejelentés február 9-én 16 óra 13 perckor érkezett. Azért hívták őket, mert egy férfit bántalmaztak a bevásárlóközpontban. 

A helyszínre kiérkező rendőrök az áldozatot még meg tudták hallgatni, mielőtt a mentők elvitték őt a kórházba. A rendőrök súlyos testi sértés miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen. Arról is beszámoltak, hogy már azonosították a feltételezett elkövetőt, akit el is kezdtek keresni. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK