Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Védelemre szorulnak-e – s ha igen, mennyiben – a vallások és/vagy a hívő embereke az istenkáromlással, vallásgyalázással szemben? Korlátozható-e a valamilyen módon a véleményszabadság arra hivatkozva, hogy mások hitbeli meggyőződését tisztelet illeti? – többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a „Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején" – című kötetek.
Közel 1400 oldalon keresztül ismerkedhetünk meg korunk médiajogi gondolkodásának legkülönfélébb aspektusaival, ha kezünkbe vesszük a Wolters Kluwer kiadó által 2014-ben és 2015-ben kiadott köteteket. Több tucat tanulmány
segít nekünk eligazodni a legbonyolultabb médiajogi útvesztőkben,
valamint az elsőre egyszerűnek tűnő fogalmak (becsületvédelem) általános bemutatásán. Az új magyar szabályozások mellett bőséges képet kapunk más országok jogi rendszeréről. Így például az Európai Unió és az Egyesült Államok médiaszabályozásának különbségéről is.
Kukorelli István szerint a tanulmányok komplex megközelítése igazolja a médiajog és a médiatudomány önálló létét, amit ma már csak több jogág és tudományág nézőpontjából (például alkotmányjog-tudomány, politikatudomány, közigazgatás-tudomány, szociológia) együttesen lehet művelni. A könyv szabadságpárti, érti és értelmezi a szólás- és sajtószabadság (a kommunikációs alapjogok, a véleménynyilvánítás szabadsága) mint alapjog lényeges tartalmát.
A liberális credo felidézése mellett jól tudjuk – és a könyv is ezzel birkózik –, hogy a szólás- és sajtószabadság sem korlátlan és korlátozhatatlan alapjog, még ha az csak különösen indokolt esetben lehetséges is. Hol vagyunk már attól a Deák Ferencnek tulajdonított egymondatos, ideális sajtótörvénytől, miszerint
„Hazudni nem szabad!"?
Ez már a cenzúrát eltörlő 1848-as sajtótörvényre sem volt igaz, és azóta sokat változott a világ, a sajtó- és médiajog hatalmas jogággá nőtte ki magát – írja Kukorelli István.
A könyvek színes és széleskörű képet nyújtanak a médiavilág, a politikai nyilvánosság számos izgalmas és érdekes területéről. Kritikai értékelő hangnemben olvashatunk többet között a közéleti szereplők becsületvédelméről, a kereskedelmi és politikai reklámokról, a hitbéli meggyőződés nyilvánosságon belüli védelméről, a médiahatóságok jogállásáról és szankcióinak erejéről, az audiovizuális médiaszabályozás rejtelmeiről, az újságírói források védelméről.
A tanulmányok egy-egy probléma pillanatképét rögzítik, amely talán néhány év múlva, a szabályozás és a gyakorlat folyamatos formálódása miatt már nem lesz egészen éles, de a cikkekben szereplő fontos elméleti alapvetések és mélyreható elemzések hosszabb távon is útmutatóul szolgálhatnak egy-egy kérdésben.
Ilyen pillanatképről szól az a tanulmány is, ami kiberrendészet aktuális helyzetét írja le. Christián László tanulmányából megtudjuk, hogy egyre szélesebb körben
kezdenek rádöbbeni az internet káros mellékhatásaira
és arra is, hogy az államnak kiemelt szerepe van az ilyen nem kívánatos tartalmak hozzáférhetetlenné tételében. Országonként eltérő szabályozások vannak érvényben a káros tartalmak blokkolásában, ezért nem lehet klasszikus modellekről beszélni. Az egész terület még formálódik, és az érintett hatóságok egy percig sem dőlhetnek hátra.
Koltay András egyik tanulmányában arra keresi a választ, hogy merre halad a sajtószabadság szabályozása, és ebben mi az állam szerepe. Szerinte az európai államoknak a jövőben meg kell állapodniuk egy az új, közös európai médiaszabályozás részletkérdéseiben. Ennek része kell legyen az a megoldás, amely az Európán kívülről érkező szolgáltatásokkal szembeni fellépést teszi lehetővé, az európai közönség védelmében.
Mindezeken túl a saját tagállami médiaszabályozásukkal is kezdeniük kell valamit – véli Koltay. Úgy látja, a nemzeti szabályozási jellegzetességek lenyesegetése e tekintetben a könnyebbik, de korántsem biztos, hogy célravezetőbb út. A nemzeti médiaszabályozás éppen úgy egy adott állam „kulturális terméke”, és
így a sokszínű Európa értéke –
egységes piaci szempontból: elviselendő kellemetlensége – lehet, mint sok más, megőrzendő sajátosság.
Ne feledjük el, hogy a magyar történelemben még soha nem volt olyan hosszú és békés időszak, amikor a sajtószabadságról szabadon lehetett gondolkodni és írni, mint az 1989-es rendszerváltozás óta eltelt negyedszázad; de összességében, történelmi távlatban ez mégis csak rövid idő, ami nem elegendő arra, hogy a jogi kultúra évszázados lemaradást dolgozzon le, ráadásul egy olyan korban, amikor a médiavilág korábbi alapvetései is endkívüli gyorsasággal kérdőjeleződnek meg, illetve változnak.
