Keresik Simicskánál a tüdővérzés okát

simicska lajos sárvári lovascentrum ló ügető
Vágólapra másolva!
Túl van egy tüdőtükrözésen, de a hírek szerint még egy sor nehéz vizsgálat vár Simicska Lajosra, akit pénteken vitt rohammentő kórházba. Az orvosok próbálják kideríteni, mi okozta a milliárdos vállalkozó tüdővérzését. A vállalkozó környezetéből az Origónak továbbra is azt mondták, Simicska állapota nem súlyos. 
Vágólapra másolva!

A tüdőtükrözés eredményére vár Simicska Lajos családja és cégbirodalmának vezérkara – írja a Ripost, újabb részletekkel is szolgálva a milliárdos vállalkozó betegségéről, ami miatt pénteken Simicskát rohammentővel kellett kórházba szállítani.

Simicska Lajos pénteken került kórházba Fotó: Bielik István - Origo

A portál a vállalkozó környezetéből származó információkra hivatkozva azt írja, most

sorsdöntő orvosi kérdések eldöntése várható, akár egy azonnali életmentő operáció is szóba kerülhet.

Azt írták, a szombaton végrehajtott

A vállalkozó környezetéből az Origót erre reagálva arról tájékoztatták, hogy zavarkeltésnek tartják a Ripost friss cikkében megfogalmazottakat, mert állításuk szerint Simicska Lajos állapota nem súlyos, és emlékeztettek, hogy erről szombaton Nyerges Zsolt is hasonlóan nyilatkozott.

Nyerges szerint jobban van

Valóban, a helyzet súlyosságáról szóló értesülésekhez képest szombaton Nyerges Zsolt Közgép-vezér, Simicska Lajos barátja és üzlettársa az Origóval még azt közölte, hogy "nincs nagy baj, a vállalkozó egy egyszerű vírusfertőzés szövődményével" került kórházba.

Nyerges azt is mondta, hogy amikor szombaton meglátogatta Simicskát, a vállalkozó már jobban érezte magát:

Kivizsgálták, és nincs komoly baj, de az orvosok szerint pár napot még feküdnie kell, így a kórházban marad."

A Ripost cikke szerint Nyerges Zsolt vélhetően a vállalatbirodalomban kialakult feszült hangulatot enyhítendő "tompítani, bagatellizálni igyekezett Simicska súlyos egészségügyi helyzetét, vírusfertőzésnek beállítva az akut, alvadtvér-problémákkal járó tüdővérzést".

A fia vette át az irányítást

Néhány napja Simicska 24 éves fia vette át a Magyar Nemzet kiadójának vezetését. Mint arról az Origo is beszámolt, a Magyar Nemzet főszerkesztője, D. Horváth Gábor nem kívánta kommentálni a Marketing és Média Online értesülését, miszerint

Simicska Ádám Lajost nevezik ki a napilapot is kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. élére.

Az Orbán Viktor miniszterelnökkel bő egy éve nyíltan szembenálló vállalkozó 24 éves fiát a hivatalos cégadatok szerint április 13-án nevezték ki ügyvezetőnek. A cégadatok szerint marad a posztján az eddigi ügyvezető, Tóth Marianna is, aki Liszkay Gábort váltotta a G-nap után.

A Magyar Nemzet és a Simicska-médiabirodalom – az irányítást a vállalkozó fia vette át Fotó: Origo

Úgy tudjuk, hogy Simicska Ádám már egy ideje bejár az Üllői úton lévő szerkesztőségekbe, és közelről figyeli, hogy miként is működik apja médiabirodalma – a Magyar Nemzet mellett az MNO, a Lánchíd Rádió és a Class FM szerkesztősége is ott található.

Három szó és a G-nap

Az említett G-napra sokan emlékezhetnek. Ezt a napot a normandiai partraszállás, a D-Day mintájára nevezték el Simicska gecizése miatt G-Daynek vagy G-napnak.

Simicska Lajos tavaly februárban kezdett nyílt háborúba Orbán Viktorral Forrás: Origo

"Orbán egy geci" – így fakadt ki indulatosan 2015. február 6-án Simicska, lavinaszerű folyamatokat indítva el ezzel a gazdaság, a sajtó és a politika terén. Mint arról az évfordulón az Origo beszámolt, az ellenzék által oligarchaként támadott, a kormányfő által viszont korábban még nemzeti nagytőkésként megvédett Simicska nem számíthat sok jóra, amióta nyílt háborúba kezdett.

Simicska Lajos 1999-ben, még az APEH elnökeként Forrás: MTI/Illyés Tibor

Simicska Lajos volt Orbán Viktor gimnáziumi társa, Bibó-kollégista, Fidesz-pénztáros, APEH-elnök, ma viszont a gazdasági életben egyre inkább visszaszoruló, de még mindig milliárdos cégtulajdonos.

Cikkünk folyamatosan frissül!