Eltűnt egy fiatal fiú a Tiszában

Vágólapra másolva!
Eltűnt egy 16 év körüli fiú szerda délután a Tiszában Szolnok belterületén, a vízirendőrség előtti stégek egyikén, a rendőrök, tűzoltók és az Életjel mentőcsoport négy tagja jelenleg is keresi - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
Vágólapra másolva!

S. Tóth Anikó elmondta: a tűzoltóságot a rendőrség értesítette szerda délután,

az eltűnt fiatalt kishajóval, búvárokkal keresik

- tette hozzá.

Kardos József, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Észak-alföldi Mentőszervezet Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének vezető mentőtisztje elmondta: több fiatal fürdött együtt a Tiszában, amikor az elmerült fiú után az

egyik társa is utánaugrott, de nem sikerült kimentenie.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a történteket követően „Előzzük meg a tragédiákat!” címmel közleményt jelentetett meg a Police.hu oldalon. A tájékoztatás szerint az elmúlt időszakban több tragikus kimenetelű eset történt a fürdőzés szabályainak megszegése miatt.

Május 31-én is történt hasonló eset, akkor is egy fiatal tűnt el a Tiszában Szolnoknál, az ószandai tanyáknál. A fiút azóta is keresik a rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédők és az Életjel mentőcsoport tagjai.