Nézőpont: Népszerűbb a baloldal, mint a Jobbik

Vona Gábor
Budapest, 2016. április 30. Vona Gábor, a Jobbik elnöke (j) és Kisberk Szablocs, az N1TV főszerkesztője (b) a párt kétnapos majálisának első napján tartott politikai fórumon a budapesti Hajógyári-szigeten 2016. április 30-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
Továbbra is jelentős fölénnyel vezet a Fidesz-KDNP a pártok versenyében legfőbb riválisaival szemben – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint a teljes népesség körében a baloldali pártok együttesen népszerűbbek, mint a Jobbik. 
Vágólapra másolva!

Noha Vona Gábor gyakran hivatkozik arra, hogy 2018-ban már a Jobbik lesz a Fidesz-KDNP első számú kihívója, a teljes felnőtt népességen belül még mindig

nagyobb a baloldali pártok tábora, mint a Jobbiké –

derül ki a Nézőpont Intézet Heti Válasz számára készült legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A pártok támogatottságát nézve a teljes felnőtt népességen belül nincsenek az előző hónaphoz képest érdemi, hibahatáron túli változások. A Jobbik és az MSZP tisztújítása után a Fidesz-KDNP 28, a Jobbik 13, az MSZP 8, a DK 7, az LMP 4, az Együtt és a PM pedig 1-1 százalékos támogatottsággal bír.

Ez azt jelenti, hogy az egykori baloldali összefogásban részt vevő pártok (MSZP, DK, Együtt, PM) támogatottsága együttesen még mindig nagyobb (17 százalék), mint a Jobbik-tábor.

A legvalószínűbb listás eredményeket nézve

a Fidesz-KDNP 40, a Jobbik 24, az MSZP 11, a DK 10, az LMP 7, az Együtt 2, míg a PM tábora 1 százalékos.

Ezen a bázison a Jobbik-baloldal párharc kiegyenlített, de elsősorban a baloldali szimpatizánsok rendkívüli passzivitása miatt.