Csökkent a lőfegyveres bűncselekmények száma

Fegyveresek végeztek a gyönyörű mexikói modellel
fegyver pisztoly cső
Vágólapra másolva!
Évről évre kevesebb a lőfegyverrel elkövetett bűntettek száma – olvasható a Magyar Idők hétfői számában az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) statisztikája alapján.
Vágólapra másolva!

A hatóság tájékoztatása szerint két éve 74, tavaly 49, idén július végéig pedig 21 ilyen esetet regisztráltak. Legnagyobb számban a rablások elkövetői nyúlnak fegyverhez, ugyanakkor még ezen bűncselekmények száma is felére csökkent 2015-ben az egy évvel korábbi esetekhez képest.

Pisztolycső Forrás: Dreamstime

A rendőrség ugyanakkor kiemelte, hogy tavaly a 2014-es adatokhoz képest eggyel több, összesen hét, fegyverrel elkövetett gyilkosság, és szintén eggyel több, három, fegyverrel véghez vitt testi sértés történt.

A rendőrség általános tapasztalata szerint a bűncselekményeket ritkán követik el engedéllyel tartott lőfegyverrel, hanem inkább visszaélesített vagy az éles lőszer kilövése érdekében átalakított sport-, vagy riasztópisztolyokat, illetve házilag barkácsolt puskákat, pisztolyokat használnak a támadók – ismerteti a Magyar Idők.