Nincs fűtés két napja egy zuglói óvodában

1142 Ungvár u. 24/a 2016. 10. 12. Nincs fűtés Sipos Zoltán Zugló Óvoda Örökzöld Óvoda
Vágólapra másolva!
Hétfő óta nem működik a fűtés a zuglói Örökzöld óvodában, ahová 96 gyerek jár. Az óvoda vezetése pénteken arról tájékoztatta a szülőket, hogy a fűtőrendszer felújítása két hétig fog tartani. Arra azonban a fenntartó önkormányzatnál nem válaszoltak a szülőknek, hogy ezt miért most kell végezni, amikor már hideg van.
Vágólapra másolva!

A csoportszobákban, ahol a gyerekek napközben vannak, 18,5 fok volt hétfő reggel, amit 20 fokra sikerült feltornázni a szobahőmérő szerint, amikor Persányi Beatrix a gyerekéért ment délután négy óra körül. Állítása szerint az óvoda vezetése egy pénteki rendezvényen jelezte a jelen lévő szülőknek, hogy a fűtés hétfőtől nem működik majd, de azok, akik akkor nem voltak ott, csak hétfőn szembesültek a helyzettel.

A kifüggesztett tájékoztató szerint

két hétig javítják majd a fűtést, addig kérik, hogy a gyerekeknél legyen meleg felső és alsó ruházat.

A tájékoztató szerint a fűtésrendszert szobáról szobára javítják, és arról előre értesítik az érintett szülőket, hogy az ő gyerekük csoportjának szobája mikor kerül sorra, mert azon a napon a tornateremben vagy egy másik szobában lesznek a gyerekek. Az óvodavezetés azt is kéri a tájékoztatóban, hogy ha a szülő meg tudja oldani, a gyerek az adott napon ne menjen be az óvodába. Ezt a hiányzást természetesen nem kell külön igazolni, ezt is mondták a szülőknek – tette hozzá Persányi Beatrix.

Az anyuka által készített fénykép a kifüggesztett tájékoztatóról

Az anyuka arról is beszámolt, hogy kedden már olajradiátorokat helyeztek el a gyerekcsoportok helyiségeiben, a folyosón, az öltözőben, és feltehetően a gondozók szobájában is. Elmondása szerint egyelőre nincs sok hiányzó gyerek. Kíváncsi volt azonban arra, hogy ezt a felújítást miért nem lehetett nyáron elvégezni, ugyanis az óvoda vezetője azt állítja, ő már februárban jelezte, hogy baj van a fűtéssel.

Az anyuka hangsúlyozta, hogy már múlt télen is akadozott a fűtés, rendszeresen után kellett tölteni vízzel, ezért biztos benne, hogy már akkor jelezte ezt a fenntartó felé az óvoda. Jelenleg

az óvoda dolgozói mindent megtesznek, hogy a gyerekek ne fázzanak. Például tornáztatják, mozgást igénylő játékokkal szórakoztatják őket,

erről a gyerekek is beszámoltak.

A szülők egyébként nem az óvoda vezetőjét hibáztatják. Mivel az óvoda fenntartója a zuglói önkormányzat, őket kereste meg telefonon Persányi Beatrix. Csakhogy ott ide-oda pingpongoztak vele a különböző szociális, műszaki osztályok és illetékesnek mondott ügyintézők, akik vagy éppen továbbképzésen voltak, így nem elérhetőek, vagy fel sem vették a telefont, és ha valaki mégis visszahívást ígért, nem válaszolt.

Persze ha valakivel tudott is beszélni az anyuka, az rögtön együttérzéséről biztosította szegény, fázó gyerekeket, de nem érezte illetékesnek magát az ügyben.

Állítása szerint Karácsony Gergely polgármesternek is küldött egy e-mailt, arra sem érkezett válasz.

Amikor az Origo megkereste a zuglói önkormányzatot, azt a tájékoztatást kapta a sajtóosztálytól, hogy a Főtáv a fűtési szolgáltató, ezért a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltatási Zrt., amint tudomására jutott a fűtés meghibásodása, azonnal értesítette a Főtávot. Ebből persze nem derül ki, hogy mikor volt az az „amint” és „azonnal”. Az önkormányzat közlése szerint a Főtáv szakemberei többször is jártak a helyszínen, és „megállapították, hogy ki kell cserélni a fűtési rendszer alapvezetékét”.

Az Ungvár utca 24/a alatti óvoda udvarán a kiszerelt fűtőcsövek. A Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltatási Zrt. olajradiátorokat adott az óvodának, két hétig azokkal fűtenek. A szülők hősugárzók bevitelén is gondolkodnak, de azokat valószínűleg nem bírná el az elektromos hálózat Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A Főtávnál kérdésünkre azt válaszolták, hogy valóban voltak kint a szakembereik, mert

szeptember 30-án a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. kérte az óvoda hőközpontjának beindítását azért, hogy fel tudják mérni az épület fűtési rendszerének hibáját.

„Lehetséges, hogy a munkatársaink megnézték, mi lehet a hiba az épület fűtési rendszerével, de ezt csak szívességből tehették, nem a mi feladatunk a javítása” – mondta a Főtáv PR-csoportjának vezetője, Herpai Attila az Origónak.

Csakhogy világos legyen: az utcai gerincvezetéktől egy úgynevezett bekötővezeték vezet az óvoda hőközpontjához, ahonnan az alapvezeték már az épületen belüli fűtési rendszer része. A dolog úgy működik, mint egy társasháznál. A Főtáv tulajdona a gerincvezetéktől leágazó bekötővezeték és a hőközpont, ezek működése a cég felelőssége, de ezek az óvoda esetében hibátlanok. Az épületen belüli fűtési rendszer már az óvoda tulajdona, vagyis a hibátlan működéséért a fenntartója, az önkormányzat cége a felelős.

Nagyjából már egy éve baj van az óvodaépület fűtési rendszerével, amiről a Főtáv többször is írásban tájékoztatta a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltatót.

Azt az ígéretet kapták, hogy nyáron az önkormányzat felújíttatja a rendszert. Azért, hogy a gyerekek ne fázzanak, a Főtáv szakemberei az elmúlt fűtési szezonban kétnaponta mentek ki ingyen feltöltögetni a fűtési rendszert – tette hozzá a cég csoportvezetője.