Kamerák előtt lopott, percek alatt elfogták

Vágólapra másolva!
Egy férfi hajnalban a VIII. kerületben 15 perc alatt három autót tört fel úgy, hogy az egyiknek az ajtaját feszítette ki, a másik kettőnek az ablakát törte be. Az első két kocsiból nem vitt el semmit, a harmadikból egy szemüveget egy telefontöltőt lopott, illetve megpróbálta kifeszíteni a rádiót.
Vágólapra másolva!

Azt, ahogy a kocsikat feltöri rögzítette egy térfigyelő kamera, így a rendőrök 5 percen belül elfogták.