Gulyás Gergely: 2006 kapcsán csődöt mondott az igazságszolgáltatás

Gulyás Gergely, a Fidesz új alelnöke ad interjút Kovács Andrásnak 2015 december 15-én
Gulyás Gergely, a Fidesz új alelnöke ad interjút Kovács Andrásnak 2015 december 15-én
Vágólapra másolva!
A jogállam kudarcaként értékelte Gulyás Gergely, hogy elmaradt a felelősségre vonás 2006 ősze miatt. Az Országgyűlés fideszes alelnöke erről a Magyar Idők szombati számában megjelent interjúban beszélt.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus a XX. század legnagyszerűbb magyar teljesítményeként jellemezte az 1956-os forradalmat, amely szavai szerint "az egész világon a mai napig hazánk legjobb hírvivője, Magyarország tekintélyének egyik legfontosabb záloga".

Közös kudarc

Egyúttal az ország egészének közös kudarcaként beszélt arról, hogy nem sikerült felelősségre vonni azokat, akik az állami erőszak-monopóliummal visszaélve saját polgáraik ellen alkalmaztak brutális erőszakot 2006 szeptemberében és októberében. Szóvá tette, hogy a saját népük ellen komoly bűnt elkövető rendőri vezetőkkel szemben

még egy jogerős ítéletet sem sikerült meghozni,

a politikai vezetőknek pedig "a hajuk szála sem görbült".

Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke Fotó: Szabó Gábor - Origo

"Szomorúan, de joggal állapítjuk meg, hogy 2006 ősze kapcsán a teljes jogállami intézményrendszer, beleértve az igazságszolgáltatást is, csődöt mondott" - fogalmazott Gulyás Gergely.

A parlament alelnökét kérdezték arról, hogy a szocialisták nem írták alá a 60. évforduló közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot. Úgy reagált: az MSZP egy olyan gesztust utasított vissza, amely egyáltalán nem biztos, hogy járt neki, tekintettel arra, hogy "jogi értelemben a mai napig a vérben és az 1956-os forradalmunk elárulásában, a megtorlásokban fogant MSZMP jogutódja".