Az eredmények tanúsága szerint a kormányzó pártok előnye továbbra is jelentős 2017. április elején. A teljes népesség körében a választópolgárok 33 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re egy most vasárnap tartandó voksoláson.
A második helyen továbbra is a szocialista párt és a Jobbik áll fej fej mellett,
előbbi 11, utóbbi 10 százalékkal. A teljes népesség körében a DK támogatottsága 5 százalék, az LMP-é 4 százalék, míg az Együtt továbbra is 1 százalékon áll. Más pártokra a válaszadók 5 százaléka voksolna, míg a bizonytalanok aránya enyhén csökkent 31 százalékra.
A biztos szavazó pártválasztók preferenciáira is a stabilitás jellemző.
A Fidesz-KDNP támogatottsága ebben a közegben is szilárd,
48 százalék voksolna a pártszövetségre. Az MSZP és a Jobbik a biztos szavazó pártválasztók 19-19 százalékát tudhatja maga mellett. A DK-t a biztos szavazó pártválasztók 5 százaléka választaná, az LMP-t 4 százalékuk. Az Együtt ebben a közegben is 1 százalékon áll, más pártokra pedig a biztos szavazó pártválasztók 4 százaléka szavazna.