Soros-hálózatról beszél a volt román kormányfő

Kik nézik szúrós szemmel Orbánt? diplomáciai botrányok, Victor Ponta román miniszterelnök
Vágólapra másolva!
Interjút adott az M1 közszolgálati csatornának Victor Ponta volt román kormányfő. A szociáldemokrata politikus az után szólalt meg, hogy közösségi oldalán arról írt, Soros György és az általa finanszírozott szervezetek "nemzetellenes" tevékenységet folytatnak. Victor Ponta most azt mondta, hogy a Soros-féle hálózat abban érdekelt, hogy a döntések nemzetközi szinten szülessenek, ezért azokat támadják, akik nemzeti szuverenitásban gondolkodnak.  
Vágólapra másolva!

Az állam mellett egy párhuzamos, államszerű hatalmi rendszer épült ki Romániában, amely civil szervezetekből áll - többek között erről is beszélt Victor Ponta az M1-nek adott exkluzív interjújában. A közszolgálati csatorna azért kereste meg a szociáldemokrata politikust, mert korábban többször is kritizálta Soros Györgyöt és az általa finanszírozott szervezeteket.

Victor Pontának szúrja a szemét Soros György Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

A volt román miniszterelnök arról beszélt, hogy a civilek által felépített hatalmi rendszer az emberekbe való befektetéssel harcol a politikai irányításért, holott a politikát a politikusoknak kellene csinálniuk.

A román sajtóban többször megjelent az a vélekedés, hogy Soros Györgynek és az általa fizetett köröknek nagy szerepük van abban, hogy 2015-ben Victor Ponta lemondásra kényszerült. Ponta kabinetét a liberális Dacian Ciolos vezette szakértői kormány váltotta. Az egykori román kormányfő az M1-nek ennek kapcsán azt mondta, hogy látta a jelét annak, hogy a Soros-hálózat szerepet játszott a megbuktatásában.

Szerinte a milliárdos által finanszírozott szervezeteknek az az érdekük, hogy a döntések ne nemzeti, hanem nemzetközi szinten szülessenek, és az országok csak ennek a végrehajtói legyenek.

Kifejtette, hogy a nem kormányzati civil szervezetek és azok, akik különféle ösztöndíjakat kaptak, és különféle képzéseken vettek részt, olyan politikai felfogást szedtek magukra, amely nem feltétlenül a jobb- vagy baloldal ellen irányul, hanem azok ellen a politikusok ellen szól, akik szuverén, nemzeti álláspontot képviselnek. "Ez a 21. század küzdelme, ez már nem a jobb- és a baloldal közötti klasszikus politikai küzdelem" - szögezte le. Azok állnak szemben egymással, akik úgy vélik, hogy a politikai döntéseket nemzeti alapon kell meghozni, illetve akik szerint ez nem jó, és a döntéseknek a nemzetközi porondon kell megszületniük. Ez utóbbit vallja Soros György is.

Victor Ponta úgy látja, hogy ha egy civil szervezet politizálni akar, akkor párttá kellene alakulnia. Az pedig természetes, hogy ha a pártoknak nyilvánosságra kell hozniuk a pénzügyeiket, akkor ennek vonatkoznia kell a civilekre is.

A román politikus azt is kijelentette, hogy helyesli a Soros-egyetemet is érintő magyar felsőoktatási törvény módosítását.

Szerinte az a harc, amely Budapesten zajlik a Közép-európai Egyetem (CEU) körül, valójában arról szól, hogy a döntéseket Magyarországon hozhassák meg Magyarország számára.