Kunhalmi Ágnes röhögőgörcse: az MSZP-elnök szerint nem kellett volna kiállnia

népszavazás 2016 kvótareferendum Molnár Gyula MSZP
Vágólapra másolva!
Hibás, a szocialista pártban fel sem merült koncepciónak tartja Molnár Gyula pártelnök Medgyessy Péter volt kormányfő tanácsát, miszerint az MSZP-nek a Jobbikkal közösen kellene leváltania a kormányt. Ez zsákutca lenne Molnár szerint, aki párttársa, Kunhalmi Ágnes röhögőgörcsét is kommentálta.
Vágólapra másolva!

Molnár Gyula pártelnök beszélt a párt budapesti elnöke, Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatójáról, ahol a politikus röhögőgörcsöt kapott, és alig tudta elmondani a beszédét. Ő ezt később azzal magyarázta, hogy a kormánypropagandát nevette ki, mások szerint viszont részeg volt.

Molnár szerint párttársának

nem kellett volna kiállnia újságírók elé,

ha úgy érezte, hogy ezt nem tudja megtenni. Ez nem pártügy - mondta.

Az MSZP elnöke beszélt Medgyessy Péter felvetéséről is.

- mondta Molnár Gyula a Kossuth Rádióban.

A pártelnök hozzátette:

"ilyen típusú gondolkodás" nincs, és nem is lesz a következő időszakban, ráadásul ez az ország és a szavazók szempontjából is zsákutca lenne.

Molnár Gyula MSZP-elnök Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Molnár Gyula elmondta, nagyon nem örül annak, hogy Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök - aki a Jobbik és az MSZP összefogását felvetette - úgy érezte, hogy mostantól kezdve tanácsadói szerepet is kell vállalnia a pártban.