Vona Gábor beleegyezne a migránsok betelepítésébe

2017.01.20. 10:47

El lehet gondolkozni azon, hogy kvóták alapján szétosszuk az Európai Unióban lévő migránsokat – mindezt Vona Gábor, a Jobbik elnöke mondta az RTL Klubon. A Jobbik korábban határozottan ellenezte a bevándorlók befogadását. Először népszavazást szeretett volna, majd amikor lett népszavazás, egy hirtelen fordulattal már nem kampányolt a nemek mellett. Sőt, a balliberális pártokkal közösen elutasította az alaptörvény-módosítást a kötelező kvóta ügyében.

„Kvótarendszer is fölmerült már ugye, hogy kvóták alapján szétosztjuk (a bevándorlókat), és amíg ez mondjuk pár ezer emberről szól, addig azt mondom, hogy oké, lehet ezen gondolkodni" – többek között ezt is mondta Vona Gábor Baló Györgynek az RTL Klubon. A Jobbik elnöke egyébként pár éve még porig rombolta volna a televíziót,  de most már interjút adni jár be a székházba. 

Vona Gábor kijelentését a Nézőpont Intézet blogoldala vette észre. Deák Dániel, az intézet elemzője azt írta, egyre súlyosabb hitelességi válságba keveredik Vona Gábor, mivel egyre több kérdésben helyezkedik szembe évekkel ezelőtti önmagával. Ebben az interjúban azt is mondta, hogy engedélyezné Magyarországon mecsetek építését, ugyanakkor az üldözött keresztényeknek nem biztosítana menedéket. 

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint meg lehet gondolni, hogy pár ezer migránst befogadjunkForrás: MTI/Balogh Zoltán

Vona pálfordulásai

"Vona Gábor pár hete még a betelepítés ellen foglalt állást. Igaz, a kvótareferendum utáni alaptörvény-módosításnak épp a Jobbik feküdt keresztbe. Kis rosszindulattal akár azt is mondhatnánk tehát: ez alapján nem is annyira meglepő az alaptörvény-módosítás elszabotálása. Vona ráadásul érvelését a balliberális politikusoktól már jól ismert gondolatmenettel legitimálta, miszerint már úgy is több százezer migráns érkezett Európába, az a néhány ezer ember tehát minden bizonnyal senkit nem zavarna" – írta Deák Dániel. 

Az elemző szerint tehát újabb láncszemmel bővült Vona Gábor pálfordulásainak sora a bevándorlók kapcsán: kezdetben népszavazás kiírását követelte a kvótákról, majd amikor ez megtörtént, népszavazás helyett csupán az alaptörvény módosítását tartotta szükségesnek. Az egyértelmű népszavazási eredményt követően pedig, szembe fordulva korábbi törekvéseivel, elszabotálta a kvótaellenes javaslatcsomagot, most pedig már mintha a kvótarendszer elfogadásán gondolkodna. 

Vona Gábor már korábban kifejezte szimpátiáját Aléxisz Cíprasz görög miniszterelnök, a bevándorláspárti Sziriza elnöke irántForrás: MTI/EPA/ANA-MPA/Aléxandrosz Vláhosz

Vona már kiállt a bevándorláspárti alakulat mellett

Vona Gábor még egy tavalyi interjúban azt mondta, ha görög lenne, akkor a Szirizára szavazna. A mostani bevándorláspárti nyilatkozata összhangban is van ezzel a kijelentésével, mivel a görög kormánypárt teljes mellszélességgel támogatja a bevándorlást. Az Aléxisz Cíprasz vezette Sziriza-kormány egyik „nagy eredménye" az volt, hogy sem a schengeni, sem a dublini szabályokat nem tartotta be, és jelenleg sem tartja be. Többek között ennek volt köszönhető, hogy 2015-ben több százezer illegális határátlépés történt  a magyar–szerb és magyar–horvát határszakaszon. A magyar kormány ezt többször szóvá is tette, de a görögöket a szabályok teljes figyelmen kívül hagyása ellenére sem büntette meg az EU.

Mélyülő ellentétek

Mint arról korábban beszámoltunk, egyre nagyobb ellentétek feszülnek a Jobbikon belül, miután a párt elnöke mostanában a korábbi állásfoglalásához képest gyökeresen másként nyilatkozik a párt és szavazóbázisa számára meghatározó kérdésekről. Közben az eddigi szimpatizánsok különböző internetes fórumokon szedik ízekre Vona Gábor melegekkel és a mecsetépítésekkel kapcsolatos kijelentéseit.

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere még tiltotta volna a mecsetépítéstForrás: MTI/Balogh Zoltán

Még 2016 novemberében Toroczkai László Jobbik-alelnök és Ásotthalom polgármestere maga közölte egy Facebook-posztban, hogy olyan rendeletet hozott a településen, amely szerint tilos mecsetet építeni. Ezt a bejegyzést azóta törölték a közösségi oldalról, és a rendeletet is hatályon kívül helyezték. 

Negatív eredménye lett a szentendrei összefogásnak
A szentendrei időközi választásnak – mint laboratóriumi kísérletnek – az eredménye egyértelműen negatív lett az ellenzéki választási összefogás szempontjából - mondta Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője a 888.hu-nak. Azonban a szentendrei választás ellenzéki sikertelensége ellenére sem jelenthető az ki, hogy a Jobbik és a baloldali ellenzéki pártok felhagynának ezek után a választási együttműködésükkel összefüggő kísérletezéssel. Elsősorban azért, mert látszik, hogy az az eltökélt szándékuk, hogy mindenáron ki akarnak alakítani valamilyen ellenzéki választási együttműködést - mondta az elemző.

„Ez nem túl hiteles”

Az utóbbi időben egyre többen bírálják Vonát a párton belül. A Jobbik Veszprém megyei szervezetének korábbi vezetője, Orbán Imre a pártelnök hanukai üzenete után azt írta: „Köszönöm, hogy hülyét csináltál belőlünk, és megaláztál minket.” Orbán Imre a közösségi oldalán hétfőn újra bírálta Vona Gábort. Azt írta: „Aki 10 évig hideget fújt, az ne akarjon meleget fújni, mert nem túl hiteles.” 

Így tüntettek Vona ellenForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Tüntetés

Néhány nappal ezelőtt volt jobbikosok tüntettek Vona Gábor és a Jobbik jelenlegi politikája ellen Debrecenben. Szombaton pedig a Magyar Gárda tagjai vonulnak a Jobbik székháza elé. A betiltott szervezet mellényét Vona Gábor is előszeretettel viselte, mielőtt változtatott alapvető nézetein. Korábbi szélsőséges társai most le akarják tépni róla a mellényt – írja a Ripost. A szervező Horka Sándor azt üzente Vonának, elege van a cukiságkampányból: „Gábor, a mi utunk nem ez!” 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK