Egy éve trónól Simicska az Indexen

2017.05.17. 17:43

Az eddigi, Index által felállított verzió szerint az Index tulajdonosváltása azért történt úgy, ahogy, hogy az ország egyik legnagyobb hírportálja megőrizze a függetlenségét. Az új főnök, Bodolai László, és a tegnap leköszönt Dudás Gergely főszerkesztő is azt állította, hogy igaz, hogy Simicska Lajosnak opciós joga volt az Indexre (egyébként 2014 óta, amit az Origo mindig leírt és az Index mindig letagadta), az opciós jogot le is hívta, de a Jobbik közeli milliárdos kvázi adományként egyből tovább is passzolta egy alapítványnak a tulajdonjogokat. Így aztán az Indexre semmilyen befolyása nincs a kormányváltásért dolgozó milliárdosnak, ezt próbálták elhitetni. Csakhogy most Rogán Antal kabinetminiszter éppen az Indexnek nyilatkozva árulta el, hogy a volt Index-tulajdonos, Spéder Zoltán már tavaly arról beszélt neki, hogy Simicska megérkezett az Indexhez, fizetett érte, és ő fogja eldönteni, hogy ki legyen a következő úgymond tulajdonos. Merthogy a tényleges persze Simicska.

Simicska Lajos döntött arról, hogy a neki tetsző tulajdonoshoz kerüljön az Index.hu - erről Rogán Antal kabinetminiszter nyilatkozott tegnap, éppen az őt faggató Indexnek. A politikus közölte, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt a portál korábbi tulajdonosa, Spéder Zoltán bankár egy találkozójuk alkalmával elárulta neki, hogy Simicska Lajos rátette a kezét az újságra.

Egy évvel ezelőtt a "cafe57" nevű étterem közelében sétálgattunk, és Spéder Zoltán ott nekem elmondta, hogy adott egy opciós jogot Simicska Lajosnak, amit ki is fizetett, és Simicska Lajos fogja megjelölni azt a tulajdonost, aki az ő kedvére való. Ezt mondta nekem szó szerint Spéder Zoltán.

Az Index riportere megpróbálta cáfolni az állítást, arra hivatkozott, hogy a portált április végén átvevő, Magyar Fejlődésért Alapítványnak nincs köze a Jobbikkal összefonódó Simicskához.

Rogán erre ismét kijelentette, hogy Spéder szavainak megfelelően Simicska Lajos jelölte ki a saját maga számára megfelelő új tulajdonost, az alapítvány mögött igenis Simicska Lajos áll.

"Önök most Simicska Lajosnak dolgoznak. Milyen érzés Simicska Lajosnak dolgozni?" - kérdezte az Index újságíróját.

A kabinetminiszter a mostani nyilatkozatával gyakorlatilag cáfolta azt a korábbi értelmezést, amelyet Dudás Gergely, tegnap lemondott főszerkesztő és Bodolai László, az Index új főnöke ismételgetett a nyilvánosságban. Ez arról szólt, hogy az alapítványi forma éppen azt garantálja, hogy Simicska Lajos milliárdos vállalkozó ne irányíthassa a szerkesztőséget. Ehhez képest most az derült ki, hogy maga Simicska Lajos volt az, aki az amúgy bonyolult, meglehetősen trükkös tulajdonosi szerkezetet jóváhagyta, mindezt pedig már legalább egy éve szervezete.

Rogán Antal nem először beszélt Spéder Simicskára vonatkozó leleplezéséről. A kabinetminiszter az EchoTV-n már április 21-én, két nappal az Index hivatalos megvásárlása után úgy nyilatkozott, hogy a bankár elmondta neki, hogy voltaképpen ki mozgatja a szálakat az Index körül. Az alábbi videón 30:50-től tekinthető meg az ominózus rész.