Nézze meg az új Illetékes Elvtárst!

2017.06.15. 09:22

Amikor a Momentum „elnöke" éppen nem szerkesztőségbe tör be, ostobaságokat beszél. A nyugdíjasok 80 éves korukig dolgozzanak, aztán takarítsanak.

Minden túlzás nélkül a szocializmus rádiókabaré-jeleneteit idézi fel a momentumos Fekete-Győr András interjúja, amit az azonnali.hu nevű internetes oldalnak adott. Mint az egyik legjobb Illetékes Elvtárs, vagy egy vicces jelenet Markos-Nádostól. Olyan. Egy idő után már a riporter is csak nevetni tud rajta.

Az „elnök" az olimpia megakadályozásával lett ismert, később kiderült, hogy a mozgalom egyik tagja 12 millió forintos támogatást szerzett egy találmányszerűségre, amiből persze semmi sem lett, de a pénzt sem adta vissza. Kiderült, hogy még hallgatói önkormányzatos mozgalmárokként a Momentum vezetői milliókat szedtek össze, majd maga az „elnök" betört az Origo szerkesztőségébe. A Népszava pedig beszámolt arról, hogy Brüsszelben tarháltak egy lakossági fórumszerűségen.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke össze-vissza beszélt az azonnali.hu oldalának adott interjújábanForrás: MTI/Marjai János

Most az derült ki, hogy a nyolcadik kerületet sem ismerik, nemhogy a vidéket (egyikük korábban vidéki embereken gúnyolódott). A nyugdíjasokkal kapcsolatban olyan ötletei vannak Fekete Gy.-nek, hogy tanítsanak írni és olvasni gyerekeket, meg takarítsák ki a játszótereket. Persze csak akkor, ha akarják, mert azért mégsem akarja dolgoztatni őket 60 évnyi munka után (ezek szerint 80 éves korukban mehetnének az emberek nyugdíjba). A Nemzeti Múzeumot nem mutatná meg külfödieknek, legfeljebb a kertje miatt, hiszen gyerekként ő maga ott sokat frizbizett. És konzultálni készül a magát Dopeman-nek nevező Pityinger Lászlóval.

Néhány vicces részlet Fekete-Gy. András eszmefuttatásából:

- Bujdosó Kerttel szemben van a menhely alapítvány, ott hajléktalanok vannak, egyik sem hallott a Momentumról.
- Pedig itt vagyunk a Bujdosóban mellettük és akár be is lehetett volna őket invitálni...
- Megtettük, de a kérdés az, hogy akkor most a hajléktalanoknak üzentek-e valamit, hogy van-e olyan... mert ha megnézzük ez elég fontos helyi probléma, ezt biztos belátjátok. Van-e már rá valami ötletetek?
- Meg a tűcsereprogram is azért egy elég fontos helyi probléma, a drogfogyasztás is fontos helyi probléma, .... hát őőőőő... Ez most egy olyan szakpolitikai kérdés, amit a szakpolitikának kell megválaszolnia, most erre én konkrét intézkedést nem tudnék mondani, az biztos, hogy a lakhatási nehézségeket azt meg kell oldani, az biztos, hogy a dzsentrifikációval a hajléktalanok nem járnak jól és a nyolcadik kerületben például ez zajlott le.
- Tehát akkor a nyolc lesz az új hét és ez szerintetek nem jó?
- Háháááá. A nyolcadik kerület az olyan jó egyébként. Azt, hogy most mi nem jó, mi nem rossz, azt nem tudom, de szerintem jó kerület a nyolc, inkább az nagyon nagy baj, hogy több tízezer hajléktalan van Budapesten és egy nagy-nagy-nagy probléma. Miközben egyébként azt látjuk, hogy sétálsz végig az akármilyen körúton és eladót keresünk, nem tudom kicsodát keresünk – tehát képzésre nem fordítunk, miközben itt van több tízezer ember, aki adott esetben egy részük az munkába tudna állni, szerintem az tök nagy probléma.
- A dzsentrifikációt említetted, ugye, én meg azt mondtam erre, hogy a nyolc lesz az új hét. Most már ugye egyre jobban terjeszkednek az ilyen hagyományos bulinegyed fíling kocsmák a nyolcban is, és már emiatt felmerült az is, hogy lesz csendrendelet. Mit szóltok ehhez, mi a Momentum álláspontja ezekről a kerületi csendrendeletekről. Be kell-e zárni a kocsmáknak tízkor vagy nem?
- ... Szerintem nem. Én... én...
- Nekem pont az ablakom alatt van egy, úgyhogy mit ígérsz nekem, hogy lesz így kompromisszum?
- (fogát szívja) 11 óra? 11 óra az még egy jó kompromisszumos megoldás lehetne. Tíz az nagyon korai, 11 az olyan... értem sok ember éjfélkor fekszik le, 11-kor elmész, hazaérsz az körülbelül fél-egy óra, és akkor ágyban vagy éjfélre. Tíz az szerintem kicsit... nem tudom... kíméletlen a bulizni-sörözni-beszélgetni vágyó fiatalokkal szemben.

Fekete-Győr meglehetősen sokáig dolgoztatná az embereketForrás: MTI/Bruzák Noémi

- - A nyolcadik kerület egyébként az egyik legaktívabb alapszervezetünk, ők mentek játszótereket takarítani, teljesen mocskosak voltak és használhatatlanok, úgyhogy ezt csinálták, meg sokat szórólapoztak, meg fórumokat szerveztek, ők aktívan tolják, azt nem tudom, hogy hány szavazójuk van itt a Momentumnak. De az jó volt, hogy, ugye, nyugdíjasok is jöttek, és voltak ilyen kérdések, hogy mi lesz az idősebb generációkkal, tehát itt voltak a nyugdíjasok is.
- Van már stratégiátok, hogy hogyan fogjátok a nyugdíjasokat meghódítani, mert nélkülük azért nem nagyon lehet választást nyerni?
- Hm... Ez egy érdekes kérdés... a.... az egyik, hogy mi aktív nyugdíjasokban szeretnénk gondolkodni, nem szeretnénk lekenyerezni a nyugdíjasokat ilyen-olyan teljesen vállalhatatlan ígéretekkel, hogy nem tudom, hanyadik havi nyugdíj, ésatöbbi ésatöbbi. Ennél szerintünk a nyugdíjasok sokkal többet érnek és a cselekvés köreinek egy fontos koncepciója, hogy a nyugdíjasok tanítsák a fiatalabbakat akár írni, akár olvasni, menjenek segíteni nekik ide-oda takarítani mondjuk a köztereket, satöbbi, satöbbi. Ha van kedvük. Mi aktív nyugdíjasokra szeretnénk számítani. Szerintünk ez egy nagyon... nyitott és konstruktív gesztus az irányukba, és ez nem az van, hogy te már ledolgoztál hatvaniksz évet akkor köszönjük szépen, ennyi volt, hanem szeretnénk azt, hogy te ugyanúgy szerves tagja legyél a társadalomnak. Hogyha van természetesen indíttatásod, csak szerintem nagyon sok párt nem szólítja meg őket ebből a szempontból.

Fekete-Győr nem ismeri a VIII. kerületi tereketFotó: Polyák Attila - Origo

- Aki, ugye, megszólítja, az a Schmuck Andor, aki nagyon híres arról, hogy ő egy nagy nyugdíjas közösségszervező, sőt az MDF-el ugye volt is egy olyan megállapodásuk kvázi, hogy egy emberük volt MDF-es parlamenti képviselő, nem gondoltok ti is valami hasonló együttműködésben. Tehát a Schmuck Andor bevásárolhatná magát A momentumos listára és ő lenne a nyugdíjas képviselő.
- Schmuck Andor for president?
- Nem. Schmuck Andor's man for Momentum's candidate.
- Nem tudom egyébként, hogy Schmuck Andor hogyan szólítja meg a nyugdíjasokat, meg hány szimpatizánsa van, de közben, miközben feltetted a kérdést, szerintem az egy nagyon pozitív üzenet a nyugdíjasoknak, vagy lehetőség, hogy fiatalokkal keveredjenek.
- Nem üzensz-e akkor valamit Schmuck Andornak a deal terén mert nemsokára megyünk vele interjúzni. Közvetíthetnénk.
- Soha nem találkoztam Schmuck Andorral személyesen egyébként, egy vicces figurának tartom Schmuck Andort, bármikor a.... Lehet, hogy az Ellátó Kertbe nem jönne, de majd lehet, hogy tippeket kérünk tőle, hogy a nyugdíjasokkal hol érdemes találkozni.
- Vissza egy kicsit a nyolcadik kerülethez. Most arról van közönségszavazás, hogy mely köztereken legyen ingyen wifi. Te melyik térre vagy melyik terekre tennél.
- Van olyan tér, ahova nem kéne ingyen wifiket tenni?
- Akkor mindegyikre?
- Hát... Mindehova tennék ingyen wifit...
- De most ha választanod kellene egy párat, akkor a nyolckerben melyikre tennél?
- .... Hm..... Rákóczi tér........ (iszonyú hosszú csönd) Minden térre a nyolckerben tennék... Most nem sorolnék tereket.
- Melyik a kedvenc tered a nyolckerben? Ugye a múltkor megkérdeztük tőled, hogy hová vinnél egy turistát Budapesten, akkor csupa budai helyszíneket mondtál, most leszúkítjük, csak a nyolckerben.
- ... Ööööö....Mmmm.... Én a Liliom utca és környékét nagyon szeretem. Az ott van a Corvin negyed környékén...
- De az már pont a kilenc.
- Nem az ott nyolc és a kilenc között van a találkozásánál.
- Az Üllői út alatt az már pont a kilenc.
- A Liliom út tuti nem, azt majd nézzétek meg. azt majd nézzétek meg. Ahogy a tej árát is nézzétek meg, hogy lehet tejet kapni 140-150 forintért.Rengeteg fotót készítettem azóta.
- És még mit a nyolc kerben?
- .................Hühühüm....... Én szeretem a Bujdosó kert környékét, az Ellátó kertet ésatöbbi ésatöbbi...
- Ellátó hét. Nyolcadik kerületben van például a Nemzeti Múzeum, azt meg se mutatnád?
- Nemzeti Múzeumban nagyon sokat jártunk, egyébként, beszélget... Nem. Mit csináltunk egyébként a Nemzeti múzeumban?... Frizbiztünk. Sokat frizbiztünk a Nemzeti Múzeumban. Tehát azt is megmutatnám.
- Jó, még az utolsó helyi jellegű kérdés, ha már kit indítanátok, nyolcadik kerületben mint országgyűlési képviselőt. Itt olyan híres helyi figurák vannak, mint Dopeman. Elképzelhető, hogy Dopeman mögé beállnotok?
- ... Háááát... Dopeman bácsi? Mi minden EVK-ban a legesélyesebb jelölteket fogjuk keresni. Nyilván, akik nem kompromittálódtak az elmúlt 27 évben, és egyébként képesek innovatívan és profin gondolkodni. Mi minden ilyen jelöltet támogatni fogunk a lehető legjobb kampányokkal. A nyolcadik kerületben még nincsen meg a Momentumnak a jelöltje. Ez majd őszre lesz csak meg. Most jelenleg is az alapszervezetben 55 ember van, közülük nagyon jó eséllyel válhat bárki jelöltté a Momentumban. Úgyhogy... Dopeman... ő egy ejtőernyős lenne. Ami azért...
- - De ő ismeri a helyi problémákat.
- De a mi helyi momentumos embereink is ismerik a helyi problémákat. Majd Dopemannel konzultálunk.

Ha jót akar nevetni, sőt, akár durvább kifejezést is használhatunk, tehát ha jót akar röhögni, nézze meg a Momentum „elnökét".

http://azonnali.hu/cikk/maga-ala-gyurte-a-momentum-elnoket-a-nyolcadik-kerulet

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK