Kigyulladt tizenegy nádfedeles csónakház a Fertő tó partján

Vágólapra másolva!
A 21 nádfedeles ház közül 11 már leégett a Fertő tó partján Fertőrákosnál, a többit a tűzoltók próbálják megvédeni a tűztől.
Vágólapra másolva!

Az oltásban 60 hivatásos és 15 önkéntes tűzoltó vesz részt, előbbiek például Kapuvárról, Csornáról, Győrből, Sárvárról, Szombathelyről és Lébényből, az utóbbiak a környező településekről - Fertőrákosról, Harkáról, Nagycenkről - közölte a helyszínről az MTI tudósítója.

A füstöt észlelve Ausztriából is érkeztek tűzoltók hajóval, hogy segítsenek a tűz elfojtásában.

Korábban Ruskáné Takács Anita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy oltás közben egy embert találtak a vízben, őt kimentették, nem sérült meg.