Vágólapra másolva!
Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a [email protected] címre.
Vágólapra másolva!

Hétfőn, nemzeti ünnepünk napján erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és sokfelé számíthatunk esőre - írja a Köpönyeg.hu. A középső és a keleti tájakon kiadós csapadék várható. Erős, több helyen viharos lesz az ÉNy-i, É-i szél. Kellemetlen, borús őszi idő lesz.

Erős lehűlés valószínű, néhol a 10 fokot sem éri el a maximum.

Kedden lassan csökken a felhőzet, de főleg a nap első felében még előfordul eső, záporeső. Délutánra kissé mérséklődik az erős légmozgás. 13 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szerdán sok napsütésre, felhőátvonulásokra számíthatunk. Az ÉK-i szél megélénkül. 10-11 fok körül alakul a hőmérséklet délután.

Csütörtökön napos, hűvös idő valószínű. Reggel már több helyen lehet fagy, és délután is csak 10 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők.

Ha lemaradt a tegnapról

Boldog névnapot kívánunk!

Október 23. az év 296. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 69 nap van hátra.

Ma a Gyöngyiket köszöntjük.

A Gyöngyi női név a magyar eredetű Gyöngy női név -i képzős alakja, egyben a Gyöngyvér becézett alakja.

Heti mozipremier

  • Fűrész: Újra játékban
  • Suburbicon - Tiszta udvar, rendes ház.
  • Dupla szerető
  • Dzsungel