Évek óta két német juhászkutyától rettegnek a Sasadi úton és környékén

2017.11.10. 14:53

Nem kóbor kutyákról van szó, hanem a Sasadi út - Hársmajor utca sarkán lévő egyik portáról szabadulnak el egyre sűrűbben azok a  nagytestű fekete német juhászkutyák, amelyek aztán kisebb ebekre támadnak. Volt, amelyiket szét is tépték.

Az évek óta tartó kutyatámadásokról elsőként a Ripost számolt be, azt követően, hogy hétfőn a nagytestű ebek megtámadtak egy kiskutyát sétáltatás közben.

Az egyik német juhász egy pillanat alatt úgy átharapta a torkát, hogy az a gazdája szeme láttára, a helyszínen azonnal elpusztult.

A napilap írásából az is kiderül, hogy az ismert természetgyógyász agresszív kutyái rá pár napra egy másik kistestű ebet martak félholtra, miután azt szó szerint kirángatták az utcára a kerítésen keresztül. A héten történt esetekről a TV2 Tények is beszámolt, a riportot erre a linkre kattintva nézhetik meg.

Illusztráció

Forrás: AFP

Az Origónak nyilatkozott egy közelben élő nő, Valtmann Krisztina, akinek szintén van két kisebb kutyája, és aki mindössze hat háznyira lakik az agresszív kutyák gazdájától.

Krisztina elmondta, hogy évek óta csak félve viszi ki sétálni az örökbe fogadott kutyáit (1 éves tacskó és 4 éves szetter-spaniel keverék), és minden alkalommal kerülő útvonalon haladnak. Ahogy mesélte több utcabeli ismerőse kutyáját is megtámadták már a fekete német juhászok. Két éve egy barátnője kutyáját is szétmarcangolták.

Olvasónk azt is elmondta, hogy az elmúlt években hiába jelentették fel többször a kutyák gazdáját a XI. kerületi jegyzőnél, az mindig megúszta pénzbírsággal, aztán minden ment tovább. Krisztina szerint a héten történt újabb támadások után végleg betelt a pohár. 

Nemrég a környékbeli károsultak számára „Tegyünk együtt a Sasadi kutyatámadások ellen”  címmel a Facebookon létrehoztak egy közösségi csoportot, amelyhez 48 óra alatt több mint 120-an csatlakoztak. Szinte valamennyien környékbeliek, olyan kutyatartók, akiket az elmúlt években már terrorizáltak a rendszeresen elszabaduló „nagykutyák”.

 

Eltiltanák a kutyatartástól

Krisztina elmondása szerint ő és a környékbeliek attól tartanak, hogy előbb-utóbb egyikük vagy például egy kisgyerek lesz a következő áldozat, és a hatóságok csak azután tesznek majd valamit.

Éppen ezért a csoport tagjai most úgy döntöttek, hogy a hétvégén valamelyiküknél személyesen is összejönnek, hogy megbeszéljék milyen közös lépéseket tegyenek a tarthatatlan állapot megszüntetésére.

Szeretnék elérni, hogy az állatok gazdáját végleg tiltsák el a kutyatartástól.

Ezért, ahogy olvasónk mondta, attól sem riadnak vissza, hogy november 26-án házi kedvenceikkel együtt az utcára vonuljanak, és ezúttal nem kutyát sétáltatni, hanem demonstrálni fognak.