Tüntetés a Kossuth téren

2018.01.19. 18:52

A diákok (pontosabban a diákok háta mögött álló ellenzéki politikusok és Soros-szervezetek) óriási csalódására, alig lézengtek a Kossuth téren. Tegnap az ellenzéki televíziókban még tízezres tüntetésről álmodoztak, ennek jó, ha a tizede jött össze. Ráadásul a részvevők nagyjából fele nem is diák. A tüntetés természetesen annyira politikamentes volt, hogy az egyik baloldali miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely és az MSZP kampányvezetője és budapesti elnöke, Kunhalmi Ágnes is ott járkált a diákok között.

Ahogy a PestiSrácok.hu szellemesen írta, a Soros-galaxisból kinőtt Független Diákparlament támogatta a végül kudarcba fulladt tüntetést. És mellettük egy külföldi, baloldali alapítvány, a Friedrich Ebert Stiftung. Ez az alapítvány segíti Martin Schulz német baloldali pártvezért és az MSZP-t is.

Budapest, 2018. január 19. A Demonstrálj az oktatásért címmel a közösségi médiában meghirdetett tüntetés a Kossuth térnél 2018. január 19-én. MTI Fotó: Szigetváry ZsoltForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Ne menj suliba nevű akción a hivatalos szervezők szerint a gyerekek túlterheltsége ellen tüntettek, ugyanis szerintük így zombik lesznek, és a magyarnál jobb a finn oktatási rendszer.

Budapest, 2018. január 19. A Demonstrálj az oktatásért címmel a közösségi médiában meghirdetett tüntetésre érkezők a Kossuth térnél 2018. január 19-én. MTI Fotó: Szigetváry ZsoltForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A tüntetésen Karácsony és Kunhalmi mellett persze más politikusok is voltak, így Vágó Gábor egykori Soros-támogatott LMP-s képviselő, a Jobbik egyik vezetője, Magvasi Adrián, vagy a Gyurcsány-párti brüsszeli képviselő, Niedermüller Péter. A részvevők láthatóan csalódottak voltak, erről számolt be tudósítónk. Pogátsa Zoltán, aki Botka László miniszterjelöltje volt Botka bukásáig, úgy fogalmazott, ez sem az évszázad tüntetése volt.