Szél Bernadett és az LMP a Soros-terv mellett áll

2018.01.26. 08:42

Szél Bernadett, az LMP társelnöke és pártja köztudottan a Soros-terv mellett van - mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Németh Szilárd azt mondta, kiderült, hogy Szél Bernadett a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület programvezetője volt. "Azt hiszem, minden egy irányba mutat, abba az irányba, hogy az LMP a Soros-tervet akarja végrehajtani, és benne vannak Soros-zsebében" - tette hozzá.

Úgy folytatta, ennek tükrében Szél Bernadett jelenléte a nemzetbiztonsági bizottság ülésén - ahol éppen a Stop Soros elnevezésű törvénycsomagot is tárgyalják - kockázatot jelent.

Szél Bernadett, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának LMP-s tagja a bizottság ülésére siet csütörtökönForrás: MTI/Kovács Tamás

Németh Szilárd provokációnak nevezte, hogy a bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt levélben kér Soros Györgytől tájékoztatást a Soros-tervről.

Úgy fogalmazott, az ellenzék megengedi magának, hogy az Országgyűlés "legfontosabb" bizottságában idegen érdekeket szolgáljanak a magyar érdekek helyett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK