Elismerte a balliberális média új kedvence, hogy hazudott

2018.01.29. 12:47

Beismerte Márki-Zay Péter, hogy hazudott azzal kapcsolatban, hogy miért bocsátotta el korábbi munkaadója. A hódmezővásárhelyi ellenzéki polgármesterjelölt korábban azzal haknizott a balliberális ellenzéki sajtóban, hogy azért rúgták ki, mert bejelentette indulását a választáson, míg most egy lakossági fórumon elárulta: el sem indult volna a választáson, ha nem mondanak fel neki. Márki-Zay nem először hazudott, de korábban is lebukott. 

Márki-Zay Péter egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon a Blogstar kérdésére tulajdonképpen beismerte, hogy az elbocsátásával kapcsolatban folyamatosan hazudott a sajtónak, azt sugallva, hogy az összefüggésben állt jelöltségével. Eddig azt mondta, a jelöltsége miatt rúgták ki, azonban most azt állította, hogy el sem indult volna a választáson, ha nem mondanak fel neki. 

Nem először hazudott Márki-Zay

Mint arról korábban beszámoltunk, nem ez az első eset, hogy hazugságon kapták az egyik hódmezővásrhelyi ellenzéki jelöltet. Márki-Zay nem csak a kirúgásáról szóló fals hírekkel turnézta körbe a nyilvánosságot, hanem azzal is hencegett, hogy a polgármester-jelöltség elvállalását követően térfigyelő kamerát szereltek fel az utcájába, ezzel üzenve neki a hatalom, hogy minden lépéséről tudnak. A panasz hiába tűnt teljesen képtelennek, a komplett ellenzéki médiatömb vezető anyagban számolt be a történésről.

Márki-Zay Péter, hódmezővásárhelyi ellenzéki jelölt nem először hazudott a választóknakForrás: Origo

Aztán persze kiderült, hogy a valamiféle retorzióként beállított kameraállítás nem csak Márki-Zay utcájában következett be, hanem Hódmezővásárhely számos más részén is egy hét évvel korábban elfogadott program keretén belül, egy közbiztonsági térfigyelő kamerarendszer kiépítése kapcsán. Mára közel 350 kamerát szereltek fel a városban, 70-et tavaly. Utóbbi fejlesztésről 2017 februárjában folytatták le a közbeszerzési eljárást.

Márki-Zay onnan is ismerős lehet egyébként, hogy ő volt az, aki Simicska tévéjében, Kálmán Olga műsorában saját magától meghatódott és sírást tettetett.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK