Rozsdásodnak a kétéves CAF-villamosok

CAF-villamos KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ tanulójárat villamos
A másodiknak érkezett CAF-villamos tanulójáratként közlekedik az 1-es villamos vonalán Budapesten, a Hungária körúton. Nyárig összesen tizenkét jármű áll forgalomba a világ leghosszabb villamosából, ezek közül 11 már Budapesten van, az utolsó áprilisban érkezik.
Vágólapra másolva!
A BKV maga is elismerte, hogy "a járművek burkoló lemezeinek szélein korróziós elváltozások" jelentek meg, ezt jelezték is a tulajdonos BKK-nak, illetve a villamosokat gyártó spanyol cégnek, a CAF-nak is. Utóbbi felel a karbantartásért, várhatóan kijavítják a hibát.
Vágólapra másolva!

A villamos rozsdásodásáról egy internetes oldal írt.

Az erózióra reagálva a BKV-t azt közölte, hogy a hibajelenséget ismerik, a CAF villamosok ablakai és ajtajai fölött, "a járművek burkoló lemezeinek szélein korróziós elváltozások" jelentek meg.

Rozsdásodnak az új CAF villamosok, a gyártó azt ígérte, javítják a hibát Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A BKV jelezte a hibát a járműtulajdonos BKK-n keresztül a gyártó CAF-nak, akik a járművek karbantartásáért is felelnek.

A CAF tudomásul vette a hibabejelentést, egyúttal jelezte, hogy vizsgálja a jelenség okait, és "a probléma - garancia körében történő - teljes körű felszámolásán dolgozik" .