Megvannak a középiskolai központi felvételi vizsga eredményei

Dolgozat Iskola Tanulás Család Rajtad múlik, sikeres felnőtt lesz-e gyerekedből
Vágólapra másolva!
Nyilvánosak a középiskolai központi felvételi vizsga eredményei, a diákok február 19-ig jelentkezhetnek az egyes intézményekbe – közölte az Oktatási Hivatal pénteken az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A hivatal közleménye szerint a középfokú felvételi eljárásban a 9. évfolyamra jelentkezők felvételi lapjait (tanulói adatlap és jelentkezési lapok) a tanulók általános iskolái töltik ki.

A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban továbbtanulni szándékozóknak a lapokat egyénileg kell kitölteniük az OH honlapján elérhető KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program erre létrehozott felületén.

A diákok február 19-ig jelentkezhetnek a középiskolákba Forrás: Thinkstock

A kitöltött dokumentumokat – a tájékoztatóban leírtak szerint – aláírva el kell juttatni a továbbtanulásra kiválasztott középfokú iskolákba és az OH-hoz.

A kézzel kitöltött felvételi lapok feldolgozására már nincs lehetőség, a hivatal a korábbi tanévek felvételi nyomtatványait nem fogadja el.

Az OH több mint 90 százalékban feldolgozta a központi írásbeli felvételivizsga-dolgozatok eredményeit, és honlapján nyilvánosságra hozta azok átlagait és eloszlását. Így a felvételizők összehasonlíthatják teljesítményüket, és megalapozottan dönthetik el, hogy mely iskolákba jelentkeznek.

A 8. évfolyamosok átlagpontszáma matematikából 18,3 pont, magyar nyelvből 32,9, az összesített eredmények átlaga pedig 51,2 pont lett. A hatodikosok matematikából átlagosan 33,8, magyar nyelvből 30,6 pontot szereztek. Az összesített átlag 64,4 pont. A negyedikesek matematikából 32,8, magyar nyelvből 35,7 pontot értek el átlagosan. Náluk az összesített eredmény átlaga 68,5 pont.