Németh Zsolt az ausztrál külügyminiszterrel tárgyalt

2018.02.21. 16:55

Ausztrália elkötelezett a gazdasági, kereskedelmi együttműködés szorosabbra fűzése mellett Magyarországgal, illetve a visegrádi négyekkel - mondta Julie Bishop ausztrál külügyminiszter szerdán. Emellett köszönetet mondott Magyarország folyamatos támogatásáért, az Ausztrália által szorgalmazott szabadkereskedelmi megállapodás ügyében. Az ausztrál miniszter a kétoldalú biztonsági együttműködésről elmondta: a két ország egyaránt nagy erőfeszítéseket tesz a terrorizmus visszaszorítására Afganisztánban és Irakban, valamint a két ország elkötelezett NATO szövetséges. Németh Zsolt a találkozó után kifejtette: az ausztrál kormány sok tekintetben hasonló álláspontot képvisel, mint a magyar. A külügyi bizottság elnöke, a kétoldalú kapcsolatok fontos területének a gazdasági együttműködést nevezte meg.

 Az ausztrál miniszter az Országházban tárgyalt Németh Zsolttal az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnökével, majd úgy nyilatkozott, országa elkötelezett a kapcsolatok szorosabbra fűzése mellett Magyarországgal, különösen a gazdaság és a kereskedelem területén.

Mindkét országnak érdekében áll a szabad kereskedelem előtt álló akadályok felszámolása - mutatott rá a külügyminiszter.

Julie Bishop ausztrál külügyminiszter és Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kezet fog, miután a sajtó munkatársainak nyilatkoztak a Parlamentben 2018. február 21-én.Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Julie Bishop elmondta: látogatása alkalmával ugyan elsősorban a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit vitatja meg a megbeszélésein, de Ausztrália szívesen működik együtt a visegrádi országokkal is.

Ausztráliában nagy közép-európai, így magyar diaszpóra van, és az ott élő magyarok nagymértékben hozzájárultak az ország fejlődéséhez - közölte az ausztrál külügyminiszter.

Kitért arra is Julie Bishop, hogy Magyarország és a többi V4-es ország tagja az Európai Uniónak (EU), és együttműködésük azért is fontos, mert Ausztrália célja a szabadkereskedelmi megállapodás az EU-val. Ausztrália hálás Magyarország folyamatos támogatásáért ebben az ügyben - tette hozzá.

Megjegyezte: a szabadkereskedelmi megállapodás Ausztráliának és az uniónak kölcsönösen előnyös lenne.

Emlékeztetett: egy hónapja az ausztrál kereskedelmi miniszter folytatott egyeztetést visegrádi kollégáival Budapesten.

Az ausztrál miniszter a kétoldalú biztonsági együttműködésről elmondta: a két ország egyaránt nagy erőfeszítéseket tesz a terrorizmus visszaszorítására Afganisztánban és Irakban. Elkötelezett szövetségesek továbbá a NATO-ban - fűzte hozzá.
Németh Zsolt kifejtette: az ausztrál kormány sok tekintetben hasonló álláspontot képvisel, mint a magyar. A két ország közötti magas szintű politikai kapcsolatok sokat fejlődtek az elmúlt időben - közölte.

Úgy látja, a kétoldalú kapcsolatok fontos területe a gazdasági együttműködés. Ebben a tekintetben az elkövetkező időszak nagy kihívása a szabadkereskedelmi megállapodás tető alá hozatala az EU-val, Magyarország és a V4 határozottan támogatja az egyezményt - jelentette ki.

A képviselő szerint a két országot a biztonság vonatkozásában is több közös érdek fűzi össze.
Németh Zsolt a kétoldalú kapcsolatok meghatározó elemeként emelte ki az ausztráliai magyar diaszpórát, amely meglátása szerint hidat jelent a két ország között.