Aláírást gyűjt a nőverő Juhász Péter ellen egy nőket képviselő egyesület

Együtt sajtótájékoztató, Juhász Péter
Vágólapra másolva!
Juhász Péter, az Együtt elnökének közéletből távozásáért indított online petíciót a Mindennapok Női Szemmel Egyesület. Mint a Bors és a TV2 Tények birtokába került dokumentumok alapján többször megírtuk, Juhász Péter terrorizálta éveken át a családját, három gyerekének édesanyját pedig, egy 48 kilós asszonyt összeverte. Éppen akkor, amikor a nő - a bírósági iratok szerint - menstruált. Juhász először letagadta, majd gyalázatosan szidta élettársát a Facebookon, később letörölte (nekünk természetesen továbbra is megvan), aztán Simicska Indexének elismerte, hogy egy óráig dulakodott élettársával, és lehet, hogy közben az asszony megsérült. A bírósági iratok szerint Juhász kisiskolás gyerekei szeme láttára drogozott is.
Vágólapra másolva!

Király Nóra, a fővárosi egyesület alapítója vasárnap Budapesten a közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy

felháborítónak tartják, hogy Juhász Péter, aki a sajtóhírek szerint bántalmazta volt élettársát, három gyermekének édesanyját, induljon az április 8-i országgyűlési választáson.

Forrás: Csudai Sándor - Origo

- jelentette ki, hozzátéve, hogy az ellenzéki politikus

viselkedése megengedhetetlen, és méltatlan az Országgyűlés szellemiségéhez.

Király Nóra elmondta, hogy Juhász Péter távozása érdekében online petíciót indítottak.