Stockholmból Magyarországra menekült egy svéd-magyar nő

Vágólapra másolva!
A biztonság miatt költözött Stockholmból Magyarországra a svéd-magyar Natalie Contessa af Sandeberg, aki az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta: Magyarország jelenleg a legbiztonságosabb, mert mások a törvények, nem engedték be a migránsokat.
Vágólapra másolva!

Az M1-en pénteken sugárzott interjúban a nő, akinek az anyja magyar, és Magyarországot is a hazájának tekinti, azt mondta: Magyarországon nem olyan a helyzet, mint Svédországban, Németországban vagy Ausztriában, Bécsben.

Natalie Contessa af Sandeberg úgy vélte:

annak, ami Stockholmban történik, az 50 százaléka nem jelenik meg a híradókban vagy az újságokban.

Szerinte az utóbbi két-három évben romlott drasztikusan a közbiztonság a svéd fővárosban.

Amikor metróval ment be a munkahelyére, egy stockholmi kórházba, egy bevándorló férfi megtámadta. Hiába kérte, nem segített neki senki a körülötte állók közül, mert ők is féltek, a rendőrség pedig nem jött ki.

Szerencséje volt, hogy el tudott futni – tette hozzá. Megjegyezte: több rendőr inkább otthagyja a munkáját, mert őket sem védik meg.

Sok svéd nem kap állást; az egyetemi kórházban, ahol dolgozott, a kollégáinak a nyolcvan százaléka bevándorló volt,

az orvosok és az ápolók is. Az iskolákban a tanárokat késsel fenyegetik, az utcán nappal kirabolják a gyerekeket. Ezek miatt is sok család tervezi, hogy elköltözik Svédországból.

Natalie Contessa af Sandeberg úgy fogalmazott, ő nem rasszista, itt arról van szó, hogy

"rájuk erőszakoltak" olyan embereket, akik megfélemlítik, fenyegetik őket, és elveszik a munkájukat.

A svéd államtól sok juttatást kaptak a bevándorlók, azonban nem becsülik meg, ellenük fordultak.