Orbán Viktor: A magyaroknak van egy saját kultúrájuk, nem szabad engedni, hogy a Soros-szervezetek sikerrel járjanak

2018.04.01. 12:15

Orbán Viktor miniszterelnök volt Bayer Zsolt publicista vendége az Echo TV Bayer Show című műsorában - írja a Ripost. A kormányfő arról beszélt, hogy Nyugat-Európában cenzúrázzák a bevándorlásról szóló híreket, valamint azoktól a politikai erőktől kell tartani, amelyek az ellenzéki pártok mögött vannak, és finanszírozzák azokat, hiszen ha kormányra kerülnek, akkor az ő akaratuk szerint cselekszenek majd. A beszélgetés végén elárulta, hogy a Fidesz nem akármilyen kampányzáróra készül.

Most olyan kérdés áll a választás középpontjában, amit ha elhibázunk, nem tudunk kijavítani – emelte ki az egy hét múlva esedékes voksolás tétjét az Echo TV Bayer Show című műsorában a miniszterelnök. Orbán Viktor úgy fogalmazott, ha az ország csak egyetlen lépést is tesz abba az irányba, hogy a nyugat-európai országokhoz hasonlóan bevándorlóországgá alakítja saját magát, onnan többet nem tud visszajönni.

Az ellenzék és a nyugat-európai cenzúra

A miniszterelnök a hazai ellenzéki pártokra kitérve azt mondta, hogy azok a nemzetközi érdekeket tartják szem előtt, és egy olyan hálózatnak a részei, amely cenzúrázza a migrációról szóló híreket.

Nyugat-Európában cenzúra van, a bevándorlásra vonatkozó híreket rendszeresen kihagyják, meghamisítják, megváltoztatják. Még az internetes felületeken is letiltják a reklámokat, cenzúrázzák a híreket és a magyarországi ellenzéki pártok ennek a nyugat-európai akciónak részei– hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor aláhúzta, Magyarország kultúrájában nagyon fontos szerepet játszik a nemzeti identitás, és ezért nem szabad engedni, hogy a Soros György által finanszírozott szervezetek sikerrel járjanak. Szerinte mivel a baloldal nemzetközi, ezért folyamatosan támad minden olyan témát, amely alkalmas arra, hogy a nemzeti identitást megerősítse. A magyaroknak van egy saját kultúrájuk, amit ők építettek fel, a nemzeti identitás pedig nagyon fontos szerepet játszik ebben. Ezért nem szabad engedni, hogy a Soros-szervezetek sikerrel járjanak – jelölte meg a választás legfontosabb kérdését ismét a miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök az Echo TV Bayer Show című műsorábanForrás: Ripost

Ők maguk mondják el a saját hangjukon, hogy dolgoznak a magyar kormány ellen, meg akarják buktatni. Ők mondták be, hogy legalább kétezer fizetett embere dolgozik Soros Györgynek a magyar kormány megbuktatásán, tehát olyan nagyon nem hiszem, hogy föl kéne háborodniuk, amikor ők saját maguk leplezték le saját magukat.- utalt a Magyar Idők által nyilvánosságra hozott, a hazai és külföldi Soros-birodalmat harminc másodpercben lebuktató hangfelvételre.

A kormányfő szerint azoktól a politikai erőktől kell tartani, amelyek az ellenzéki pártok mögött vannak és finanszírozzák azokat, hiszen ha kormányra kerülnek, akkor az ő akaratuk szerint cselekszenek majd.

A Fidesz kampányzárója Székesfehérvárott lesz, amely egy magyar kampányzáró lesz

Orbán Viktor beszélt a végéhez közeledő kampányról is. Közölte,

április 6-án, pénteken délután, Székesfehérváron lesz az országos kampányzáró, amely egy magyar kampányzáró lesz.

Arra kérik majd az embereket, hogy kampányoljanak a hátralévő két napban, és április 8-án maguk is menjenek el, és mindenkit vigyenek el szavazni, akinek fontos Magyarország jövője.

A miniszterelnökkel készült teljes beszélgetést húsvétvasárnap, 21:05-től nézhetik meg az Echo TV Bayer Show című műsorában. Itt a beszélgetés előzetese:

 

KAPCSOLÓDÓ CIKK