Kongresszus után: nincs más esélyük a radikálisoknak, mint otthagyni a Jobbikot

2018.05.13. 11:52

A párt számára a létező legrosszabb forgatókönyv valósult meg az egykori szkinhed, Sneider Tamás elnökké válásával, akit éppen hogy csak megválasztottak. A kongresszusi eredmény komoly figyelmeztető jel a Vona Gábor-féle néppárti szárnynak, közel sem egyértelmű a párttagok akarata. A bukott pártelnök politikájával szemben kialakuló komoly protest hangulat ellenére a radikálisok sincsenek könnyű helyzetben: ha nem akarják maradék hitelességüket elveszteni, akkor otthagyják a Jobbikot. Jobbik-kongresszus utáni elemzésünk következik.

Hosszú hetek találgatása után letisztult a kép a „merre tovább Jobbik” kérdésében, hiszen a párt tisztújító kongresszusán győzött a Vona Gábor-féle néppárti vonal. A bukott pártelnök csapata megnyert egy ütközetet a radikálisokkal szemben, azonban ennek súlyos ára lehet: Sneider Tamás megválasztásával a létező legrosszabb forgatókönyv léphet életbe a szakadás-közeli pártban.

Vona Gábor elmúlt kétéves politikájáról mondtak véleményt: nem egyértelmű a párttagság akarata

Többször cikkeztünk róla, hogy a Jobbik újdonsült elnöke Vona Gábor embere, és ezzel látszólagos visszavonulása ellenére befolyása továbbra is megmaradt a pártban. Mivel a vesztes választás után a bukott elnök is beszállt az utódlási harcba, a kongresszus egy nagyon egyszerű kérdésre redukálódott le:
a Jobbik tagságának mi a véleménye Vona Gábor elmúlt kétéves politikájáról, mehetnek-e így tovább a dolgaik?

Hosszú idő után felcsillant egy másfajta politika lehetősége a pártban, Toroczkai vezetésével a radikálisok teljesen más alternatívát kínáltak a tagoknak. A politikai viták – rendszeresen a nyilvánosság bevonásával – ennek következtében felerősödtek, és rendkívül izgalmas küzdelem alakult ki a szekértáborok között, aminek a csúcspontja a mai pártkongresszus volt. Azé a pártkongresszusé, amin ugyan lezártak egy kérdést, azonban többet is kinyitottak. Amióta Vona Gábor volt a párt vezetője, sosem fordult elő, hogy két jelölt versenyzett volna egymással az elnöki székért. Ez most megtörtént,

Sneider Tamás és Toroczkai László között váratlanul szoros eredményt született, előbbi 54-46 százalékban nyert. Ennek pedig az az üzenete, hogy közel sem egyértelmű a párttagság akarata.

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere beszél a Jobbik bevándorlás elleni tüntetésén a Belügyminisztérium előttForrás: MTI/Balogh Zoltán

Mindez úgy lett rendkívül szoros, hogy valamennyi politikai eszköz a néppárti szárny, azaz Vona Gáborék kezében volt. Ennek ellenére a radikálisok több mint jól helytálltak, úgy, hogy a néppárti szárny nem egyszer durva eszközöket vetett be ellenük. A szombati kongresszuson tehát jó adag elégedetlenség mutatkozott meg Vona Gábor elmúlt évekbeli politkájával kapcsolatban. Komoly figyelmeztetés jelent ez számukra, kérdés, hogy figyelembe veszik-e, vagy továbbra is erőből akarnak politizálni.

Sneider személyének is szólt az eredmény

Nemcsak a bukott pártelnöknek szólt a protest hangulat, hanem az általa kijelölt Sneider Tamás személyének is. Több jobbikos politikussal is beszélgettünk a kongresszust megelőzően, akik egységesen azt mondták, hogy az egykori szkinhed előtérbe tolása azért is érthetetlen, mert szerintük nem eléggé karizmatikus ahhoz, hogy a „legnagyobb ellenzéki pártot” vezesse. Úgy látják, hogy ő csak egy báb, és valójában a háttérből Vona és a korábban a zsidó képviselőket listázni akaró Gyöngyösi Márton elnökhelyettes és frakcióvezető irányít.

Sneider Tamás lett a Jobbik új elnöke, akit többen a pártban karizmanélküliként jellemeztekFotó: Bielik István - Origo

Ezt „az elméletet" erősíti, hogy a bukott pártelnököt egyik legjobban ismerő politikus, Vona egykori tanácsadója, Tián Pál, azt mondta, hogy Sneider és Gyöngyösi csupán arra kell neki, hogy elvigyék a soron következő balhékat, így a radikálisokkal való esetleges leszámolást, a 660 millió forintos ÁSZ-büntetést, és a baloldallal való kiegyezést, együttműködést. Az egykori tanácsadó szerint a Jobbik jelenlegi vezetői „süllyesztőbe kerülnek azért, hogy Vona Gábor néhány éven belül felbukkanjon." Minden esély megvan tehát arra, hogy Sneider és Gyöngyösi szerepe abban merül ki csupán, hogy előkészítsék Vona Gábornak a terepet a politikai visszatérésére. Azaz, nekik kell vállalni a létező összes konfliktust, valamint megoldani valamennyi problémát, amit a bukott pártelnök maga után hagyott.

Komoly az esély a Jobbik eljelentéktelenedésére

Igen ám, csak ennek a taktikának van egy komoly hátulütője: a Jobbik eljelentéktelenedése. A párt egy olyan vezetőt kapott, aki még elődjéhez képest sem igazán nevezhető karakteresnek, ráadásul kellemetlen feladatok sora vár rá. Az egyik legégetőbb kérdés a baloldallal való együttműködés előkészítése, megírtuk, Sneider ennek már a kongresszust megelőzően nekilátott.

Összegezve tehát a következő a helyzet: egy nem igazán karizmatikus politikusnak kellene megoldani a párt körül sorakozó problémákat, többek között a balliberálisokkal való együttműködést vállalni. Nem kell hozzá Török Gábornak lenni, ez bizony gyakorlatilag lehetetlen feladat további identitásvesztés nélkül.A kongresszus egy komoly intőjel volt a néppárti szárny javára, a Jobbik politikája nem folytatódhat ugyanúgy, ahogy eddig, mert az könnyen a párt végét jelentheti. Ismerve azonban a Jobbikban eluralkodó mentalitást, egyáltalán nem kizárt, hogy más következtetést vonnak le az érintettek, és erőből neki mennek majd a radikálisoknak. Ennek maga Toroczkai László adott hangot, szerinte nem voltak egyenlőek a feltételek a tisztújításon,  és arra az újságírói kérdésre, hogy megtartja-e párttagságát, azt felelte: egyelőre igen, de "aludni fog egy párat erre a kérdésre". Kiemelte, ha retorziók indulnak el, azonnal kilép a pártból.

Lépéskényszerben a radikálisok, mert hitelességi válságba kerülnek

A radikálisokat amúgy sem sok választja el a pártból való odébbállástól. Ennek a kongresszust megelőzően napi szinten adtak hangot, folyamatosan a párt egyben tartásáról beszéltek, ezzel azt üzenve, hogy reális opció a pártszakadás. Így alaposan megemelték a tétet, ami korábban jó ötletnek tűnhetett, azonban most ennek köszönhetően lépéskényszerbe kerültek. Ugyanis, ha a radikálisok maradnak a Jobbikban, akkor komoly hitelességi válságba kerülnek, jó időre rájuk ég, hogy megalkuvók, ez pedig könnyen hatással lehet további politikai pályafutásukra.

Két éve eljátszották, hogy a politikai értelemben vett terrortól sem mentes kongresszuson fejüket lehajtva beálltak Vona Gábor mögé. Ennek egyik szimbóluma Szávay István volt, aki a 2016-os pártösszejövetelt megelőzően ellenszegült a bukott pártelnöknek, de miután a rövidebbet húzta, visszavett, és radikális elveit varázsütésre lecserélte. Ezzel szemben most nagyon úgy fest a helyzet, hogy nem Szávayk alkotják a radikálisokat, és nem húzódnak meg további 2 évig a néppárti bűvöletben. Legalábbis a velünk beszélgető jobbikosok ezt állították.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK