A röszkei terrorista ügyét szeptemberben tárgyalják

Ahmed H. Röszke Horgos
Vágólapra másolva!
A Szegedi Ítélőtábla első fokon március 14-én hét év fegyházbüntetéssel sújtotta és tíz évre kiutasította Magyarország területéről a szír férfit. Az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője eltérő minősítés és enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A másodfokú tárgyalás szeptember 20-án lesz.
Vágólapra másolva!

A Szegedi Ítélőtábla első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és társtettesként, állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított

terrorcselekményben

bűnösnek talált a Cipruson élő Ahmed H.-t.

Szeged, 2018. január 8. Ahmed H. Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A vádirat szerint miután válsághelyzetet hirdettek ki az országba érkező migránsáradat miatt, 2015. szeptember 16-án több száz illegális migráns gyülekezett a lezárt Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán.

A Magyarország belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést feszegetve próbálta azt kidönteni, majd néhányan

kövekkel dobálták a magyar oldalon felsorakozott rendőröket.

Az összecsapásokban több rendőr megsérült.

Ahmed H. Röszke-Horgas határon Forrás: police.hu

A bíróság megállapította, hogy a zavargások során Ahmed H. követ tört, és hatszor megdobta a rendőröket.

Később a férfi a mások által megrongált kerítésen keresztül magyar területre lépett, de a rendőrök kiszorították a tömeget, és Ahmed H. is visszatért szerb oldalra, csak

három nappal később, Győrben vették őrizetbe.

Forrás: Police.hu

A törvényszék kimondta, a vádlott személy elleni bűncselekmény elkövetésével - a szolgálatukat ellátó rendőrök megdobálásával - akarta elérni, hogy megnyissák a lezárt határszakaszt.

A férfi célja mindvégig a határ bármi áron való átlépése volt.