100 milliós áfacsalás miatt emelnek vádat

2018.06.14. 10:49

Áfával trükköző adócsalókkal szemben emeltek vádat. A bűnbanda úgy tett, mintha Szlovákiából értékesíteni áfamentesen a traktorokat, de a járművek valójában soha nem hagyták el az országot. Akár 10 év börtön is várhat a csalókra.

Vádemelést javasol a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága négy ember ellen. Ennek oka, hogy

a társaság a gyanú szerint százmillió forinttal károsította meg a költségvetést.  

Kuperczkó Adrienn azt közölte, hogy traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával ügyeskedő társasággal szemben zárták le a nyomozást.

A gyanú szerint a banda az általuk működtetett cég nevében belföldi megrendelők részére szereztek be közvetlenül a gyártól nagy értékű mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket. Ezt később papíron először egy általuk létrehozott szlovákiai cégnek exportálták, közösségi, áfamentes eladásként.

Ezután a traktorokat a szlovák társaság értékesítette tovább - szintén csak papíron - a magyar megrendelőknek, ugyancsak adómentesen.

A traktorok és gépek valójában Magyarországot nem hagyták el,

azok a beszerző cég telephelyén sorakoztak.

Képünk csak illusztrációForrás: Mahindra

A gyanúsítottak a fiktív utaztatásokat szabályosnak tűnő szállítási okmányokkal is alátámasztották, a szállítás költségeit ki is fizettették a vevőkkel - emelte ki Kuperczkó Adrienn, aki jelezte, hogy az elkövetők mintegy százmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

A pénzügyi nyomozók 2016-ban 15 helyszínen tartottak házkutatásokat, könyvelési anyagokat, számlákat, szerződéseket és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, illetve tanúkat hallgattak meg.

A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérül a készpénzlefoglalásnak, illetve a nagy értékű ingatlanok és üzletrészek zárolásának köszönhetően.

Az ügyben a láncolatot irányító férfi és nő mellett meggyanúsították a hamis okmányokkal variáló fuvarozócég ügyvezetőnőjét, valamint a szlovák cég ügyvezetőjét is.

Az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz év börtönbüntetés is kiszabható.