Jogosan kérheti vissza az LMP Hadházy mandátumát

2018.06.22. 09:20

A Nézőpont Intézet elemzője szerint jogosan kérheti az LMP vezetősége, hogy a pártból való kilépését szerdán bejelentő Hadházy Ákos adja vissza a mandátumát, mivel az LMP listájáról került be a parlamentbe.

Hadházy Ákos a saját választókörzetében csúfos vereséget szenvedett, körülbelül 15 ezer szavazatot tudott szerezni egyéni képviselőjelöltként, viszont a párt listájáról be tudott kerülni a parlamentbe - fejtette ki Tóth Erik az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Hadházy nem fog eleget tenni a kérésnek, mert individualista politikus, a saját érdekeit helyezi a párt érdekei elé 

- nyilatkozta Tóth Erik. Szerinte Hadházy Ákos továbbra is saját érdekei szerint fog politizálni, mert a politikai sikerek hiányoznak mögüle, és ezeket magánakciókkal vagy a párt vezetésének megkérdőjelezésével próbálja meg betölteni.

Hadházy Ákos szerdán jelentette be, hogy kilép az LMP-bőlForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az elemző kitért arra is, hogy a Jobbikon belüli konfliktus a tetőpontjára ért, a Toroczkai László által meghirdetett szombati zászlóbontásnak nagy jelentősége van.
A Nézőpont kutatása szerint Toroczkai László új pártját a Jobbik-szimpatizánsok körülbelül egyharmada támogatná - közölte az elemző. Hozzáfűzte, nem automatizmus, hogy olyan párt jön létre, amely képes a parlamenti küszöbig is eljutni.

Az elemző beszélt arról is, hogy az elnökválasztás az MSZP-nél nem hozott újat, és a szocialisták eddig felvázolt politikai irányelve sem tartalmaz semmi újat.

Kulcskérdés, hogy mennyivel tudják növelni a társadalmi támogatottságukat a következő két évben - tette hozzá Tóth Erik, aki továbbá megjegyezte, hogy a baloldali politika nemcsak Magyarországon, de Nyugat-Európában is kiüresedett, ideológiai értelemben nem tud az egyes szakpolitikai kérdésekre válaszokat adni.A "Stop Soros" törvénycsomag szavazására a baloldali pártok nem tudtak egységes álláspontot kialakítani. Akkor sem tudtak érdemi javaslatokat tenni, amikor az általános vita alkalmával lehetőségük lett volna alternatív megoldásokat felmutatni az illegális bevándorlás szakpolitikai kérdésében - hangoztatta Tóth Erik.